HÍREK
HÍREK
Új hagyományt teremt a Nyíregyházi Egyetemen a Reggeli Start – már…
Huszonegyedik alkalommal gyűltek össze a Nyíregyházi Egyetem munkatársai egy különleges reggelire 2025. május 7-én. Az esemény célja nem csupán a nap kellemes indítása, hanem a kapcsolatok építése és az intézményi párbeszéd erősítése. A Reggeli Start névre keresztelt kezdeményezés a 2023/24-es tanévben indult útjára, mára a belső közösségépítés egyik fontos eszközévé vált.
Karriernap és Pályaorientációs Napra várják a fiatalokat a Matematika…
A Nyíregyházi Egyetem Matematika és Informatika Intézete 2025 májusában két nagyszabású rendezvénnyel várja az informatika iránt érdeklődőket – az egyik a már nálunk tanuló hallgatóknak, a másik pedig a középiskolás diákoknak szól. Mindkét esemény célja, hogy testközelből mutassa be az informatikai pályák világát, valamint a lehetséges munkaadói partnereket.
Házi Tudományos Diákköri Konferencia az Nyíregyházi Egyetem…
Házi TDK versenyt rendezett a Nyíregyházi Egyetem Matematika és Informatika Intézete 2025. május 6-án. A nagyszámú jelentkezés miatt két bizottságban folyt a munka. A versenyhez rendhagyó módon egy óvodapedagógus hallgató is csatlakozott, aki szakdolgozatában a digitális eszközhasználatot vizsgálata az óvodások körében.
Madarak és Fák Napja a Tuzson János Botanikus Kertben – Élményekkel…
Faültetés, madárgyűrűzés, játékos vetélkedők - Különleges rendezvényen várják a természetbarátokat a Nyíregyházi Egyetem Tuzson János Botanikus Kertjében május 9-én, pénteken 9 és 15 óra között. A Madarak és Fák Napja alkalmából szervezett eseményen a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, valamint a Nyírerdő Zrt. Pál Miklós Erdészeti Erdei Iskola közreműködésével változatos, interaktív programokon vehetnek részt az érdeklődők.
Középiskolák versenye ingyenes FŐHE belépőkért – Az egyetemi…
Intézményük összes diákja számára nyerhetnek ingyenes belépőt a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei középiskolások az idei FŐHE Fesztivál nyitónapjára. A legsikeresebb iskolák tanulói díjtalanul, a verseny dobogós helyezettjei pedig jelentős kedvezménnyel vehetnek részt a csütörtöki koncertsorozaton, amelyen többek között a Pogány Induló is színpadra lép. A nyereményjáték lényege, hogy a középiskolák az esemény Facebook linkjén minél több szavazatot gyűjtsenek intézményük számára. A határidő 2025. május 30. A XXI.
ELŐZETES TÁJÉKOZTATÁS EGYETEMI KUTATÓI ÖSZTÖNDÍJ PROGRAMRÓL A 2025-…
A Kulturális és Innovációs Minisztérium, a Nyíregyházi Egyetem sikeres pályázata eredményeként támogatást biztosított az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program (EKÖP) megvalósítására a 2024-2025. tanévben. Intézményünk eredményes pályázata esetén az ösztöndíjak a 2025-2026. tanévben is elérhetők lesznek hallgatóink és oktatóink számára.
Szakest a Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetben
A Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet oktatói, hallgatói szeretettel várják a hallgatóinkat és kollégáinkat intézeti szakestükre, 2025. május 6-án, 19 órától. A színes programokról a hallgatók, a széles jókedvről a vendégek gondoskodnak! Helyszín: a Campus étterem menzája. A programokról az alábbi plakáton is olvashatnak az érdeklődők...
Tökéletes kert helyett egészséges ökológiai rendszer – a Nyíregyházi…
Magyarország egyik legszebb kertjének tulajdonosa a környezettudatos kertészkedés alapjairól osztotta meg ismereteit, praktikus módszereit. Az ingyenes rendezvényt a Nyíregyházi Egyetem Lónyay Menyhért Szakkollégiumának programsorozata keretében szervezték meg.
Hello Nyíregyházi Egyetem!
Az egyetem is standot állított az idei Hello Nyíregyháza! rendezvényen. A város főterén tartott egész napos programsorozat a turisztikai szezon nyitóeseménye. A színpadon több mint negyven fellépőt láthatott a közönség, a tematikus utcákban felállított sátrakban pedig oktatási intézmények, civil és egészségügyi szervezetek is bemutatkoztak.
Gyümölcsöző sikerek - Elismerésekkel és rendezési joggal tértek haza…
Gyümölcsöző sikerek – Elismerésekkel és rendezési joggal tértek haza a Nyíregyházi Egyetemet képviselő hallgatók és oktatók a 37. OTDK Agrártudományi szekciójának rendezvényéről