HÍREK
HÍREK
Meghívó - Pedagógusnapi Ünnepségre
A Nyíregyházi Egyetem és a Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tisztelettel meghívja a Nyíregyházi Egyetem valamennyi oktatóját, dolgozóját a 2017. június 2-án (pénteken) 14:30-tól tartandó
PEDAGÓGUSNAPI ÜNNEPI KÖSZÖNTÉSRE.
Vassné dr. Figula Erikát választották rektorjelöltnek
2017. május 30-án, kedden délután tartották a Nyíregyházi Egyetem azon szenátusi ülését melyen döntöttek az intézmény rektorjelöltjének személyéről. Az ülésen a pályázó Vassné dr. Figula Erika főiskolai tanár, aki jelenleg az intézmény Alkalmazott Pedagógia és Pszichológia Intézetének intézetvezetője 13 igen és 2 nem szavazattal kapott bizalmat a testülettől.
Hadisírok gondozására várják a hallgatók jelentkezését
2017. május 22-én délelőtt a Nyíregyházi Egyetem D épületének kettes előadótermében a szokásostól eltérően egy „katonás” előadással kezdődött az idei vizsgaidőszak. A több évre visszanyúló közös együttműködés eredményeképpen dr. Zsoldos Ildikó egyetemi docens, a Történettudományi és Filozófia Intézet tanszékvezetője nyitotta meg azt az előadást, melyet a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Iroda megbízott vezetője, Kertész József százados és Farkas Gábor százados, a Hajdú-Bihar megyei Katonai Igazgatási Központ szaktisztje tartott az érdeklődőknek. Az eseményen részt vett dr. Rémiás Tibor, a Jósa András Múzeum igazgatója is.
Rektorjelölti bemutatkozás
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázatot írt ki a Nyíregyházi Egyetem rektori magasabb vezetői beosztásának ellátására. A pályázati kiírás a www.kozigallas.gov.hu internetes oldalon 2017. február 28-án jelent meg. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyúttal kezdeményezte a rektori pályázati kiírás megjelentetését az Oktatási és Kulturális Közlönyben, amely megjelent a közlöny 2017. évi 3. számában.
Rektorjelölt-választó szenátusi ülés május 30-án
2017. május 30-án 14.00 órától az A épület 113-as számú rektori tanácsteremben szenátusi ülés lesz.
Napirendi pont:
A rektori pályázat elbírálása, a rektorjelölt megválasztása
Első Nyíregyházi Ifjúsági Konferencia
2017. május 31-én rendezik meg Debreceni Egyetem - Egészségügyi Karának I. emeleti előadójában az Első Nyíregyházi Ifjúságkonferenciát. Az érdeklődők az alábbi linken regisztrálhatnak az eseményen való részvételre:
https://goo.gl/forms/hdRnCEWwRDpYX6gk1
Az esemény programját az alábbiakban közöljük:
Műszaki tudományos konferencia az egyetemen - meghívó
A Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Területi Bizottság Műszaki Szakbizottsága és a Nyíregyházi Egyetem Műszaki és Agrártudományi Intézete „Műszaki Tudomány az Észak-kelet Magyarországi Régióban 2017” címmel tudományos konferenciát szervez a Nyíregyházi Egyetemen (4400 Nyíregyháza, Kótaji út 9-11.) 2017. június 1-jén, csütörtökön.
Zárójel – képzőművészeti kiállítás a kerengőben
Zárójel 2017 címmel, május 19-én nyitották meg a Nyíregyházi Egyetem Vizuális Kultúra Intézete végzős hallgatóinak alkotásaiból nyílt képzőművészeti kiállítást, az egyetem „D” épületének kerengőjében.
Az eseményen Dr. Szepessy Béla, a Vizuális Kultúra Intézet intézetigazgatója köszöntötte a jelenlévőket, majd Dr. Kiss Ferenc, általános rektorhelyettes nyitotta meg a kiállítást, mely 2017. június 16-áig tekinthető meg.
A főiskola 55 éve – jubileumi kiadvánnyal ünnepeltünk
A Nyíregyházi Egyetem jogelődjének, a Nyíregyházi Főiskola 55 évét bemutató kiadvány készült, Balogh Árpád, rector emeritus szerkesztésében, mely a nyíregyházi felsőoktatási intézmény több mint fél évszázados múltjának főbb eseményeit, életképeit, állomásait gyűjti össze és rendszerezi. A kötet bemutatóját 2017. május 17-én tartották az egyetem dísztermében.
Csecsemő- és kisgyermeknevelő szakos hallgatók ballagása
A csecsemő- és kisgyermeknevelő felsőoktatási szakképzésben tanuló és BSc alapszakos hallgatók ballagására került sor 2017. május 16-án délelőtt, a Nyíregyházi Egyetem Bessenyei Aulájában. A programon a végzős hallgatók búcsúztak tanáraiktól, oktatóiktól, illetve az egyetemi oktatók köszöntötték a tanulmányaikat befejező hallgatókat. Az eseményt bölcsődés gyerekek, a Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium diákjainak, valamint az egyetem hallgatóinak műsora is színesítette.