HÍREK
HÍREK
Megjelent a Felvételi Tájékoztató kiegészítése
A Hivatalos kiegészítésben a korábban közzétett meghirdetések módosítása, kiegészítése mellett új jelentkezési lehetőségeket is meghirdettek a felsőoktatási intézmények. A Nyíregyházi Egyetem három új alapképzési szakja is ebben a kiegészítésben szerepel, így a közösségszervezés alapképzési szak, az óvodapedagógus alapképzési szak, valamint a hivatásos repülőgép vezetői alapképzési szak is. A Nyíregyházi Egyetem által meghirdetett képzésekre jelentkezni a www.felvi.hu oldalon elektronikusan lehet.
Meghívó – LEGO Közösség Tér átadása a Nyíregyházi Egyetemen
2017. február 6-án, a tavaszi szemeszter első napján közösen birtokba vesszük azt a LEGO Közösségi Teret, amely a LEGO Manufacturing Kft. és a Nyíregyházi Egyetem által 2016 novemberében aláírt együttműködési megállapodás keretében valósulhatott meg.
Középiskolások zenei versenye - eredmények
A Nyíregyházi Egyetem Zenei Intézete 2017. január 28-án rendezte meg a Középiskolások IV. zenei versenyét. Az országos döntő versenyprodukciót kategóriánként 3-3 fős szakmai zsűri értékelte. A 66 résztvevő két korcsoportban, Szolfézs - zeneelmélet; Zenetörténet és néprajz; Klasszikus hangszerjáték; Népi hangszer és Népdaléneklés kategóriák szerint mutatta be előadását, versenyprodukcióját. Az egyetemen rendezett idei megmérettetésre 18 iskola diákjai neveztek Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, valamint Nógrád megyékből, illetve Budapestről.
Oklevélátadó ünnepi szenátusi ülés
2017. február 4-én (szombaton) 11:00 órától a „B” épület Kodály termében rendezi meg a Nyíregyházi Egyetem az Oklevélátadó Ünnepi Szenátusi ülését. Az eseményen a hagyományoknak megfelelően ünnepi beszédet mond Dr. Kiss Ferenc, az egyetem általános rektorhelyettese, az intézmény vezetője, ezt követi a végzős hallgató búcsúzója és az alsóbb éves hallgató búcsúztatója.
A beszédeket követően kerül sor az oklevelek átadására. A Nyíregyházi Egyetemen az elmúlt hónapban 245 hallgató tett záróvizsgát. Szombaton 133-n veszik majd át oklevelüket az ünnepségen, közülük 79-en alapképzési szakon, 40-en tanári mesterképzési szakon, 14-en szakirányú továbbképzésen végeztek.
Az esemény meghívója itt tekinthető meg.
Hivatásos repülőgép-vezetői képzés indul
Hivatásos repülőgép-vezetői képzés indul a Nyíregyházi Egyetemen. A intézmény célja olyan ATP(A) elméleti és CPL/IR, ME, MCC gyakorlati jogosítással rendelkező hivatásos repülőgépvezetők képzése, akik alkalmasak a repülőgépeket üzemeltető vállalkozásoknál, szervezeteknél a hivatásos repülőgépvezetői tevékenység ellátására, a légiüzemeltetéssel (air operation), a földi kiszolgálással (ground handling) és a szállítási feladatok szervezésével, megoldásával kapcsolatos, valamint a vonatkozó megfelelőség biztosítási (compliance monitoring) teendők végzésére.
A képzés iránt korábban a Nyíregyházi Egyetem Nyílt napján, illetve Educatio kiállításon, az intézmény standjánál is nagy volt az érdeklődés. A képzésről további részleteket a www.nye.hu illetve a Műszaki és Agrártudományi Intézet honlapján is találnak az érdeklődők: http://www.nye.hu/mati/
Rangos szakmai elismerés dr. Hanusz Árpádnak
A Turizmus Kft. minden évben megrendezi a Turisztikai Évadnyitó Fogadást és Díjátadó Gálát, az idei évben immáron XXV. alkalommal. Az esemény keretében a turizmushoz kötődő szakmai szervezetek jelölése alapján több kategóriában díjazzák a szakma képviselőit.
2017-ben Prof. dr. Hanusz Árpád, a Nyíregyházi Egyetem oktatója, a Turizmus és Földrajztudományi Intézet egyetemi tanára veheti át „Az év legjobb idegenforgalmi tanára” rangos elismerést.
A díjátadó ünnepségre február 1-jén 18:00 órától kerül sor a Budapest Kongresszusi Központban.
Néptáncos és gyógypedagógus képzés is indul a Nyíregyházi Egyetemen
A Magyar Táncművészeti Egyetem Táncos és próbavezető alapképzési szakja után most az ELTE gyógypedagógia alapképzési szakának is helyet biztosít a Nyíregyházi Egyetem.
A Magyar Táncművészeti Egyetem nyíregyházi telephelyen is (a Nyíregyházi Egyetemen) indítja a 2017-18-as tanévtől a táncos és próbavezető alapképzési szakot (néptánc specializációval). Meghirdetés formája: esti tagozat. Jelentkezni lehet a www.felvi.hu felületén, az E-felvételiben, a Magyar Táncművészeti Egyetem kiválasztásával, a Nyíregyháza telephely megjelölésével.
Az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kara szintén nyíregyházi telephelyen is (a Nyíregyházi Egyetemen) indítja a 2017-18-as tanévtől a gyógypedagógia alapképzési szakot (logopédia illetve a tanulásban akadályoztatottak pedagógiája szakirányokon). A meghirdetés formája: levelező tagozat. Pedagógus oklevéllel rendelkezők kreditbeszámítással 6 félév alatt teljesíthetik a követelményeket! Jelentkezni lehet a www.felvi.hu felületén, az E-felvételiben, ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar kiválasztásával, a Nyíregyháza telephely megjelölésével.
Rendőrségi Felhívás
Tisztelt Egyetemi Polgárok!
A Budapesti Rendőr-Főkapitányság, Nyomozó Főosztály, Rablási Osztályának felhívását tolmácsoljuk az Önök számára, amit az alábbi linken érhetnek el:
- Rendőrségi Felhívás
- Nyomravezetői díj
Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a felhívás a nyomozó hatóság munkáját hivatott szolgálni, az abban való közvetett vagy közvetlen részvétel állampolgári kötelességünk.
Kancellária
Idén is a Nyíregyházi Egyetem népzenészei nyitották az Educatiót
Január 19-én nyitott és 21-ig tartott Budapesten, a Hungexpon a 2017-es Educatio oktatási szakkiállítás. Palkovics László államtitkár megnyitóját követően a Nyíregyházi Egyetem népzenei műsora népszerűsítette a felsőoktatási intézményt, Ferencziné dr. Ács Ildikó megbízott oktatási rektorhelyettes tájékoztatójában az egyetem sokszínűségéről és népszerű szakjairól is beszélt.
Középiskolások Zenei Versenye az egyetemen
A Nyíregyházi Egyetemen Zenei Intézete 2017. január 28-án rendezi meg a Középiskolások IV. zenei versenyének országos döntőjét. A 66 résztvevő két korcsoportban, Szolfézs - zeneelmélet; Zenetörténet és néprajz; Klasszikus hangszerjáték; Népi hangszer és Népdaléneklés kategóriák szerint mutatja be előadását, versenyprodukcióját, illetve bizonyíthatja felkészültségét.