HÍREK
HÍREK
Parrag Krisztina előadása az egyetemen
A Magyar Közgazdasági Társaság Nyíregyházi Ifjúsági Szervezete meghívására a Nyíregyházi Egyetemen tart előadást Parrag Krisztina, a POSSIBLE CEE stratégiai igazgatója.
A programra 2016. december 8-án, csütörtökön 11:00 órától kerül sor a Nyíregyházi Egyetem „D” épületében, a 6. számú körelőadóban. A szakember „A manipuláció és meggyőzés eszközeinek evolúciója, avagy bűnös dolog-e a reklám?!” címmel tartja meg előadását, melyben példákon keresztül demonstrálja majd a reklám fogalmi határainak összemosódását és átrendeződését, illetve képet ad azokról a trendekről, változásokról, amelyek alakítják a fogyasztói meggyőzés, manipuláció eszköztárát. Mint előzetesen megtudtuk, Parrag Krisztina beszél majd arról is, hogyan befolyásolják ezek a trendek és a megváltozott tartalom és médiafogyasztási szokásokat, valamint a reklámmal szembeni kritikusok álláspontját.
Az előadás nyilvános, az érdeklődők számára térítésmentesen látogatható.
A Nyíregyházi Egyetem ad helyet az új fegyőrök képzésének januártól
Együttműködési megállapodást kötött a Nyíregyházi Egyetem és a Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja (BVOTRK) 2016. december 2-án. Az új börtönök személyi állományának biztosít majd képzési helyszínt az egyetem, illetve a kollégiumában szállásolja el a büntetés-végrehajtási hallgatókat és az oktatókat.
Mizser Lajos helyesírási verseny volt az egyetemen
Harmadik alkalommal rendezte meg a Nyíregyházi Egyetem Nyelv- és Irodalomtudományi Intézete a középiskolás diákok számára a Mizser Lajos helyesírási versenyt. A 2016. november 29-én rendezett megmérettetésen tizenkét középiskolából 31 diák vett részt. A díjazottak: 1. helyezett: Pongó Alexanda, Kölcsey Ferenc Gimnázium, Nyíregyháza. 2. helyezett: Veres Eszter, Zrínyi Ilona Gimnázium, Nyíregyháza. 3. helyezett: Bencsik Panna, Bessenyei György Gimnázium, Kisvárda.
Mesemondóversenyen díjazták
Az ELTE Tanító- és Óvóképző Kara 2016. november 25-én rendezte meg a magyarországi és határon túli egyetemi és főiskolai hallgatók számára meghirdetett Népek mesei című mesemondó versenyt. A Nyíregyházi Egyetemet Balázs Dávid 2. évf. tanító szakos hallgató képviselte, aki 2. helyezést ért el a megmérettetésen.
Szenátusi ülés december 6-án
2016. december 6-án 14.00 órától az A épület 113-as számú rektori tanácsteremben szenátusi ülés lesz.
Napirendi pontok>>>>>>>>
Főiskolai tanári kinevezést kaptak
A magyar felsőoktatás egyik legfontosabb feladata, hogy nemzetközivé váljon, ezt pedig csak az oktatók segítségével érheti el – mondta az oktatásért felelős államtitkár a rektori, valamint az egyetemi és főiskolai tanári kinevezések átadásakor, november 25-én Budapesten a Zeneakadémián. Az eseményen a Nyíregyházi Egyetem két oktatója kapott főiskolai tanári kinevezést.
Veres Amarilla "Az Év Egyetemi Sportolója"
Veres Amarilla, olimpikon, kerekes székes vívó, a Nyíregyházi Egyetem nappali tagozatos sportszervezés szakos első éves hallgatója 2016. november 24-én átvette az "Az Év Egyetemi Sportolója" címet át a Sportok Házában.
Diáksport együttműködést írtak alá
Együttműködési megállapodást írt alá a Nyíregyházi Egyetemen 2016. november 22-én az egyetem vezetése részéről dr. Kiss Ferenc, általános rektorhelyettes, dr. Kvancz József kancellár és Baracsi Endre, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület elnöke. A felek egymás szakmai munkájának támogatása mellett a megyei diáksportok népszerűsítésében és a fiatalok sportra nevelésében működnek közre a jövőben.
LEGO education előadások a Nyíregyházi Egyetemen
A LEGO Manufacturing Kft-vel kötött megállapodás első lépéseként tartott előadást a Nyíregyházi Egyetem pedagógusképzésben tanító oktatóinak, tanító és tanárszakos hallgatóinak Kopasz Anikó, a H-Didakt Kft. ügyvezetője, a LEGO Education oktatási módszereiről, felhasználási lehetőségeiről. A november 17-ei egyetemi előadást követően az intézmény Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumában is folytatódott a program, ahol az iskola tanárai próbálhatták ki a LEGO Education új didaktikai módszereit.