HÍREK

HÍREK

Dr. Szász Károly előadása az egyetemen

A Magyar Közgazdasági Társaság Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezetének szervezésében Dr. Szász Károly, a Semmelweis Egyetem kancellárja "A kancellári rendszer működése a Semmelweis Egyetemen - tapasztalatok" címmel tartott előadást csütörtökön 14:00 órától a Nyíregyházi Egyetemen.

Kossuth nyomdokában - Győztes szónok az egyetemről

Az ELTE-n megrendezett 17. Kossuth-szónokversenyen Lennék-e első utas a Marson? című improvizációs beszédével Dudás Tamás, a Nyíregyházi Egyetem magyar–inkluzív nevelés szakos hallgatója nemcsak a második helyezést érte el, hanem megkapta a leghumorosabb beszédért járó különdíjat is. Az ország összes felsőoktatási intézménye számára meghirdetett megmérettetésen a kötelező beszéd témája is igen aktuális volt: „Isten adott nektek képet és ti mást csináltok magatoknak.” (Shakespeare: Hamlet) – Nincs már teremtett „örök nő”? 

Első és hagyományteremtő szakest

2016. november 16-án hagyományteremtő szándékkal első alkalommal rendezték meg a Csecsemő- és kisgyermeknevelő szakos hallgatók szakestjét. A rendezvényen részt vettek a szak hallgatói, a képzésben tanító oktatók valamint a Hallgatói Önkormányzati Testület elnöke, Nagy Arabella is. A szervezők szeretnénk, ha a kellemes hangulatban telt szakest ezentúl a Csecsemő- és kisgyermeknevelő szakos hallgatók életében is hagyománnyá forrná ki magát.

Karácsonyi ünnepség az egyetemen

A Nyíregyházi Egyetem 2016-ban is megrendezi dolgozói és nyugdíjas munkatársai számára a már hagyományos karácsonyi ünnepséget. Az ünnepség 2016. december 15-én, csütörtökön 14:00 órakor kezdődik intézményünk Kodály termében (B épület). A jelentkezésre vonatkozó információkat a már korábban megküldött levél tartalmazza. Amennyiben az ünnepségről eddig nem értesültek, úgy ezúton is tájékoztatjuk Önöket arról, hogy az aktív dolgozók a szervezeti egységükön keresztül, a nyugdíjas kollégák e-mailban vagy telefonon (ihk@nye.hu e-mail címen vagy a 42/599-999 telefonszámon Váczy Norbert kollégánál) szíveskedjenek jelezni részvételi szándékukat, 2016. november 25-én, péntek, 12:00 óráig. A fellépőket és a műsorszámokat is tartalmazó részletes program rövidesen megtekinthető lesz a Nyíregyházi Egyetem honlapján, amelyet tisztelettel ajánlok az Ön figyelmébe.

Újraalapította az Ukrán Tanszéket a Nyíregyházi Egyetem

A Nyíregyházi Egyetem 2020-ig szóló Intézményfejlesztési Tervében vállalta, hogy újraindítja a szlavisztika alapszakon belül az ukrán nyelvi szakirányt, továbbá létrehozza az ennek szervezetéül szolgáló intézeti tanszéket.

Felhívások ingatlan bérbeadására

A Nyíregyházi Egyetem három ingatlanát (kollégium üzlet, büfék, hallgatói klub) hirdeti meg bérbeadásra. A vagyonhasznosításról szóló felhívások és dokumentációk a Kancellária oldalán megtekinthetők, vagy az alábbi linkre kattintva elérhetőek: Vagyonhasznosítási felhívások és dokumentációk

Megyei Príma-díjas lett dr. N. Szabó József

A VOSZ megyei szervezete 2006-tól az országos elismeréshez hasonlóan Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is elismerte a területükön kiemelkedően alkotókat.

Együtt legóznak - A jövő egyeteme épül

Ünnepélyes keretek között aláírták hétfőn azt az együttműködési megállapodást, amely formalizálja és szorosabbra fűzi a LEGO Manufacturing Kft. és a Nyíregyházi Egyetem közös munkáját. Az együttműködés számos témája között van, ami a szakemberképzésre fókuszál, és van, ami az egyetemi hallgatók közérzetének javításával foglalkozik.

Ellenőrzött élelmiszerek terítéken

Biztonságos, Ellenőrzött Magyar - terítéken az élelmiszeripar. Ezzel a címmel szervezett szakmai napot a PRIMOM Alapítvány együttműködve a Nyíregyházi Egyetemmel 2016. november 11-én, a Műszaki és Agrártudományi Intézet épületében. A konferencia az egyetem tudomány hónapi eseménysorozatának is része, mely szorosan kapcsolódik az októberben megtartott a XXI. század mezőgazdasága tudományos konferencia tematikájához.

Szenátusi ülés november 15-én

2016. november 15-én 14.00 órától az A épület 113-as számú rektori tanácsteremben szenátusi ülés lesz. Napirendi pontok>>>>>>>>>>>>>