HÍREK

HÍREK

Hat egyetem - egy régió. Partium konferencia Csengerben

Hat egyetem küldöttségének részvételével zajlott az első ízben megszervezett "Partiumi kutatások" konferencia a Csengeri O'sváth-házban. A Partiumi Területi Kutatások Intézetének kezdeményezésére megszervezett eseményen a két tagozatba szervezett bemutatkozó előadásokat követően, egy munkaülés keretében a jövőbeni Partium-kutatások összehangolása, az intézményi együttműködés és az esetleges kutatói konzorcium kérdéskörei kerültek napirendre.

A Nyíregyházi Egyetem hallgatói sokat kutatnak

2016. november 8-án tartották a Magyar Tudomány és Művészet Ünnepét a Nyíregyházi Egyetemen. Dr. Onder Csaba rektor köszöntőjét követően dr. Pusztai Gabriella tartotta meg plenáris előadását "Szakmai szocializáció a felsőoktatásban - A pedagógus képzés kihívásai a kutatások tükrében" címmel. Mint előadásából megtudtuk a Nyíregyházi Egyetem hallgatói nagyobb arányban vesznek részt kutatócsoportokban, mint a debreceni társaik, valamint egy a tavalyi évben végzett kutatásból kiolvasható, hogy a pedagógusképzés és a tanári szocializáció területén is egyre erősebb a nyíregyházi intézmény, ahová elsősorban a régióból, szűkebb körben a megyéből érkezik a legtöbb hallgató, többségük levelező képzésben szerez pedagógiai végzettséget.

MNB kiválósági ösztöndíjat kapott két hallgatónk

2016. november 4-én huszonöt felsőoktatási intézmény közel négyszáz közgazdász hallgatója, köztük két nyíregyházi egyetemista vehette át a Magyar Nemzeti Bank kiválósági ösztöndíját Budapesten, a Bálna kongresszusi központban.

Módszertani konferencián tartottak előadást

Vezetőpedagógusok és szakmódszertanosok országos módszertani konferenciáján vettek részt az Eötvös Gyakorlóiskola tanárai 2016. október 14-15-én, Szekszárdon „Hagyományok és újítások a köznevelésben és a gyakorlati képzésben”címmel.

Egészségnapi programot tartottak a szakkollégisták

  2016. október 27-én a Nyíregyházi Egyetem Lónyay Menyhért Szakkollégium szakkollégistái önkéntes programjuk során ellátogattak a Göllesz Viktor Speciális Szakiskola, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménybe, ahol enyhe és súlyos értelmi fogyatékos gyerekeknek egészségnapi programot tartottak.

A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE - meghívó

A Nyíregyházi Egyetem Rektora és Tudományos Tanácsa tisztelettel meghívja Önt A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE A NYÍREGYHÁZI EGYETEMEN című tudományos konferenciára. A rendezvény védnökei: a Magyar Tudományos Akadémia, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Magyar Rektori Konferencia és az MTA DAB. Az ünnepi  konferencia  ideje: 2016. november 8.  (kedd), 10:00 – 12:00  óra Helyszíne: Nyíregyházi Egyetem, Bessenyei Aula, Nyíregyháza, Sóstói u. 31/B (A épület) További információk az esemény hivatalos honlapján a www.nye.hu/mtu oldalon érhetőek el. A program meghívója itt tekinthető meg: (PDF)

"Elszámoltak" tudásukkal a megyei középiskolások

2016. október 27-én rendezték megy a Nyíregyházi Egyetemen a PénzSztár Országos Középiskolai Pénzügyi-Gazdasági Verseny megyei fordulóját az intézmény Bessenyei Aulájában. A két órás megmérettetésen a megye öt középiskolás csapata versengett az országos döntőbe jutásért.

Teltház a második Mobility Cafén

2016. október 25-én a Nyíregyházi Egyetem Hallgatói Szolgáltató Központ Nemzetközi Kapcsolatok Csoport munkatársai az Erasmus+ Mobility Café rendezvénysorozat keretében az Erasmus+ program ösztöndíj lehetőségeiről szóló tájékoztató előadásokat szerveztek a hallgatók számára a közelgő pályázati határidőre való tekintettel.

Új francia nyelvi program az Eötvös Gyakorlóiskolában

Az Eötvös Gyakorlóiskolában nagy hagyományokkal rendelkezik a francia nyelv oktatása, hiszen az első francia tagozatos osztály 1989-ben indult. Évek óta sikeres az intézmény együttműködése a Magyar- Francia Ifjúsági Alapítvánnyal, akik anyanyelvi lektorok biztosításával segítik a nyelvoktatást, a Francia Nagykövetség Együttműködési és Kulturális Osztályával, a Francia Intézettel és a debreceni Alliance Française-szal.  

A legjobb megyei középiskolák között az egyetem Eötvös…

Ismét összevetette egymással a hazai középiskolákat a HVG hetilap, s a legjobb százba négy Szabolcs megyei középiskola is bekerült, köztük a Nyíregyházi Egyetem Eötvös Gyakorlóiskolája is. A gyakorlóiskolák között az országos rangsorban a Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium a 8. helyen végzett.