HÍREK

HÍREK

Rendkívüli szenátusi ülés április 7-én

2016. április 7-én 14.00 órától az A épület 113-as számú rektori tanácsteremben szenátusi ülés lesz.   Napirendi pontok>>>>>>

Csikós Péter tartott előadást a szakkollégistáknak

A Nyíregyházi Egyetem Lónyay Menyhért Szakkollégiuma tavaszi programsorozatának első előadója 2016. március 30-án este Csikós Péter, a nyíregyházi Egészségügyi Alapellátási Igazgatóság igazgatója volt, aki Metakommunikáció címmel tartott előadását. Az egészségügyi szakember a szervezet-vezetésből és magánéletéből hozott példákon keresztül mutatta be a szakkollégista hallgatóknak milyen fontos szerepe van a kommunikációnak, a metakommunikációnak, a mimikának az álláskeresésben, vagy a leendő munkahelyen. Beszélt arról, hogyan lehetünk pozitív hatással másokra, hogyan tudjuk irányítani testbeszédünket. Dobróné Dr. Tóth Márta, a Szakkollégium tanár elnöke zárszava után, kötetlen beszélgetés keretében kérdezhettek a résztvevők az előadótól. 

Szenátusi ülés március 31-én

2016. március 31-én (csütörtökön) 14.00 órától az A épület 113-as számú rektori tanácsteremben szenátusi ülés lesz. Napirendi pontok:

Versenykiírás hallgatóinknak a VIII. Tésztahídépítő versenyre

A Nyíregyházi Egyetem Műszaki és Agrártudományi Intézete több éves hagyományának megfelelően tésztahídépítő versenyt szervez hallgatói körben. Az erről szóló felhívást és tájékoztatást az alábbiakban olvashatják az érdeklődők.

Megnyílt Lukács Gábor festőművész kiállítása

60 év pácban címmel nyílt meg Lukács Gábor festőművész, a Nyíregyházi Egyetem főiskolai docensének kiállítása Nyíregyházán a Pál Gyula teremben. A tárlat válogatás a művész alkotásaiból, melyekben különös szerepet játszik a pác, mint technika. A kiállítást Dr. Szepessy Béla, a Vizuális Kultúra intézetigazgatója nyitotta meg, amely április 30-ig lesz meg tekinthető.

Nemzetközi mobilitási pályázati információs nap a Nyíregyházi…

Nemzetközi mobilitási pályázati információs napot tartottak a Nyíregyházi Egyetemen 2016. március 22-én, melynek keretén belül az érdeklődők számos hasznos tudnivalóval gazdagodhattak a nemzetközi mobilitási pályázati lehetőségekről, kiemelten a Campus Mundi és az Erasmus+ programokról. A rendezvényen Dr. Kiss Ferenc általános rektorhelyettes köszöntötte a résztvevőket, aki saját bevallása szerint „már bejárta a fél világot”. Beszélt személyes élményeiről, tapasztalatairól, és elmondta, miért is érdemes részt venni ilyen mobilitási pályázatokon. Ezt követően a Tempus Mundi Közalapítvány munkatársától, Székely Ágnestől hallhatott előadást  a közönség, aki tájékoztatta a résztvevőket a Campus Mundi ösztöndíjról, annak formáiról, lehetőségeiről és a részvétel szabályairól.

Államilag elismert fajta-minősítés öt szőlőfajtának

A biológiai alapok fejlesztése évek óta fontos kutatási program a Nyíregyházi Egyetem Műszaki és Agrártudományi Intézetében. Ennek keretében kaptak állami fajtaelismerést korábban az Intézet pritaminpaprika, fejeskáposzta és torma fajtái. Ez a kutatómunka most újabb jelentős állomásához érkezett.

Turisztikai konferencia az egyetemen

Trendek - kihívások - lehetőségek a turizmusban címmel rendez konferenciát a Nyíregyházi Egyetem 2016. április 5-én (kedden) az „A” épület 114-es tanácstermében 10:00 órától. Az eseményen 10:00 órától Baracsi Endre, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés alelnöke mond köszöntőt ezt követően kerül sor a szakmai előadásokra.

Eötvös-bál a Nyíregyházi Egyetemen

2016. március 19-én, szombaton immár 18. alkalommal rendezte meg a Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium hagyományos Eötvös-bálját. A rendezvénynek az Egyetem Kodály Zoltán Rendezvénycentruma adott helyet, ahol a több mint 200 résztvevő nagyon jól szórakozott az iskola tehetséges tanulói által adott műsor láttán és természetesen a hajnalig tartó zenés-táncos programon. Az est fővédnöki tisztét Dr. Onder Csaba, az egyetem rektora töltötte be. Az est bevételét az iskola eszköz- és felszerelésparkjának bővítésére és fejlesztésére fordítja az intézmény.

Meteorológiai Világnapi rendezvény az egyetemen

A Magyar Meteorológiai Társaság Nyíregyházi Csoportja és a Magyar Földrajzi Társaság Nyírségi Osztálya szervezésében kerül megrendezésre a Nyíregyházi Egyetemen Kovács László, a Magyar Honvédség Geoinformációs Szolgálat alezredesének A honvédelmi feladatok meteorológiai támogatása című előadása a Meteorológiai Világnap keretében. Az előadásra 2016. március 22-én (kedden) 15:00 órától a Nyíregyházi Egyetem B épületének második emeletén található 261-es tanteremben kerül sor.