HÍREK
HÍREK
Végső búcsú BACHÁT LÁSZLÓ Tanár Úrtól
„Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több, és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.”
Mély megrendüléssel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BACHÁT LÁSZÓ nyugalmazott főiskolai tanár, a Bessenyei György Tanárképző Főiskola Magyar Nyelvészeti Tanszékének alapítója, évtizedeken keresztül tanszékvezetője, a magyar nyelvtudomány elismert képviselője, Lőrincze-díjas nyelvész,
több ezer magyar szakos hallgató tisztelt tanára életének 89. évében elhunyt.
Apple Education Tour
2009.09.22-én és 2009.09.29-én a Matematikai Intézet 015-ös termében Az Apple Education
Tour keretén belül bemutatásra kerülnek az Apple Macintosh számítógépei. Az előadásokon
kívül lehetőség nyílik a kiállított gépek kipróbálására is.
A rendezvény plakátja
Sikeres Java képzés a Baross Gábor program keretében
2009 júniusában kezdődött el a Haladó Java technológiák elnevezésű képzés a Nyíregyházi Főiskolán, mely a Baross Gábor program keretében valósult meg.
Az összefoglalót itt olvashatja>>
A következő képzés október elején indul, melyre jelentkezni előreláthatólag szeptember közepétől lehet.
Stratégiai management verseny indul
Indulj Te is a világ legnagyobb stratégiai management versenyén!
Idén, immár másodszorra újra részt vesz Magyarország is!
Légy részese a világ legismeretebb és legelismertebb megmérettstésnek és utazzon a Te csapatod velünk a Világdöntőre, hogy összemérje tudását a többi 30 ország nyertes csapatával!
Végső búcsú Dr. Hebeny Zoltán adjunktustól
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy DR. HEBENY ZOLTÁN főiskolai adjunktus életének 67. évében elhunyt.
Búcsúztatása 2009. szeptember 8-án, kedden 1400 órakor lesz szülőfalujában, Zsámbokon.
Emlékét megőrizve gyászolják őt a Főiskola dolgozói
STUDENT STOP! NYELVISKOLA a NYÍREGYHÁZI FŐISKOLÁN
Új lehetőség a nyelvtanulásra a Nyíregyházi Főiskola égisze alatt!
Már szeptember végétől nálunk tanulhatsz!
Tel: 06-42/ 599-430
Műszaki, logisztikai laboratóriumot adnak át (Meghívó)
A Nyíregyházi Főiskola Műszaki és Mezőgazdasági Kara sikeresen szerepelt a Baross Gábor Program keretében meghirdetett képzési pályázatán, így lehetővé vált, hogy 2009.
szeptemberében beindítsa a műszaki logisztikai szakmérnök kurzust az Észak-Alföldi
régióban, amely országosan is újszerű továbbképzés.