HÍREK

HÍREK

Szívelégtelenség okozta Jelcin halálát

Szívelégtelenség okozta az egykori orosz elnök halálát, ezt a CNN tudatta az Interfax információira hivatkozva. Az elsõ nép által választott elnököt hetvenhat éves korában hunyt. Borisz Jelcin egy igazi orosz medve volt, és annak is látszott. Aki ivott, aki keményen odamondogatott, ha kell, aki nem habozott lövetni, ha kell, és aki valahogy egész ténykedése során megmaradt kicsit vidéki politikusnak, de vérbeli politikus volt, ez kétségtelen – mondta ezt a Magyar Rádió moszkvai tudósítja, Nemes Gábor.

A hétvégén Miskolc–rally?!

Az Országos Bajnokság második futamát rendezik a hétvégén Miskolcon. A szokásokhoz igazodva a prológ pénteken a Speedway arénában lesz. Ebben az évben a Rally 2-is a borsodi megyeszékhelyre látogat, így körülbelül kétszáz autó vág majd neki a száguldásnak, de visszatér a Bükkszentlászló-Bükkszentkereszt gyors is. A rajongók és a sajtó képviselõi az interneten is „részt vehettetek” a keddi sajtótájékoztatón a boon.hu segítségével. Jól állunk

Három éve Európában – Partnerek vagyunk?

„Partnerként Európában – csapdák és esélyek” címmel szervez elõadást a Nyíregyházi Fõiskola Gazdasági és Társadalomtudományi Kara és az Európa Ház. A program április 26 -án 14.00 órától kezdõdik az „A” épület Rektori Dísztermében. Az elõadás központi témájaként olyan kérdéseket boncolgatnak majd a szakértõ vendégek, mint „A partnerség esélyei a 27 tagú Európai Unióban”, „Biztonságosabbnak érezzük-e mindennapjainkat?” vagy éppen a „Mi lesz a sorsa az Európai Alkotmánynak?” kérdések.

Kiválasztották a Miss Universitas 2007 döntõseit

Lezajlott a Miss Universitas 2007 középdöntõje a hétvégén. Az elõválogató után a Budapesti Mûszaki Fõiskolán 20 versenyzõ közül választotta ki a zsûri azt a 14 hölgyet, akik a döntõn, május 15-én az Almássy téri Szabadidõközpontban bizonyítanak, és kiderül, ki lesz 2007-ben a legszebb egyetemista, fõiskolás.

Sporttörténelmet írtak szombaton Tuzséron

A labdarúgó NB2 Keleti csoportjának újonca a Tuzsér Erdért SE hazai pályán fogadta a Ferencváros együttesét. A tiszapartiak történetük során elõször játszottak hazai pályán a nagymúltú klub ellen, s meg kell mondjuk nem esélytelenül.

Váratlan vereség

Fontos mérkõzést vesztett vasárnap délután Székesfehérváron a Nyíregyházi Fõiskola SE nõi NB1/b-s kosárlabdacsapata. A hölgyek 85-72 arányban maradtak alul a Kodolányi Fõiskolával szemben.

Diplomahangverseny a Kodályban

Idén is diplomahangversennyel búcsúznak a negyedéves ének-zene, karvezetés szakos hallgatók. Az Ének-Zene Tanszék szeretettel vár minden kedves érdeklõdõt április 25-én 16.00 órai kezdettel Nyíregyházán a Kodály Zoltán Általános Iskola hangversenytermébe. Diplomahangversenyre invitál az Ének-Zene Tanszék április 25-én. Ezzel intenek búcsút a végzõs hallgatók, de még mielõtt végleg elhagynák a fõiskolát, szeretnének kedveskedni egy hangversennyel.

Virágzik a Kaktuszház

Az 1992-ben épült Kaktuszház gyönyörû látványt nyújt mostanában. Hatalmas, majd 5 méter magas fügekaktuszok (Opuntia ficus indica) medvetalpszerû ágain több száz piros színû virág látható. Élénkpiros virágaik 1 napig virítanak, de nagy száma miatt a virágzás több hétig is eltarthat. Sajnos télen a középen álló fügekaktusz ágai letörtek, nagy súlya okozta vesztét, így eggyel kevesebb kaktusz virágzásának örülhetünk.

Gazdaság- és bölcsészettudomány a legnépszerûbb

A jelentkezések adatai szerint a három legnépszerûbb alapszak továbbra is a gazdálkodás és menedzsment, a kommunikáció és médiatudomány, valamint a turizmus és vendéglátás. Idén népszerûbbnek bizonyultak a mûszaki területek, így az elsõ húsz legnépszerûbb alapszak között a gazdaságtudományi területhez tartozó szakok mellett a mûszaki szakok is szép számban jelen vannak.

Nõ az e-felvételi népszerûsége

A három éve mûködõ e-felvételi egyre népszerûbb a jelentkezõk körében. Az internetes rendszert idén minden tizedik felvételizõ használta, a húsz-harminc évesek éltek leginkább a gyors és - a beépített hibajavító programnak köszönhetõen - kevesebb hibalehetõséget hordozó internetes jelentkezési formával - derült ki az Országos Felsõoktatási Információs Központ (OFIK) hivatalos honlapján a www.felvi.hu-n közzétett vizsgálatból.