#legyélteismentor / Kedves Hallgató! 2023 március 5-ig lehetőség van bekapcsolódni a TAnítsunk MAgyarországért programba, amely C tárgyként vehető fel. Elgondolkodott-e már azon, honnan indult, milyen utat járt be ahhoz, hogy eljusson a Nyíregyházi Egyetemre és diplomát szerezhessen? Tudna-e segíteni abban, hogy ez a megyénk hátrányos helyzetű térségeiben élő gyermekek számára is sikerüljön? Ha igen, kérjük olvassa el az alábbi felhívást, és csatlakozzon a Tanítsunk Magyarországért program csapatába.
NYE hírek
Minden korábbinál több jól képzett szakemberre van szüksége a megyénknek - hangzott el 2023. február 27-én a Nyíregyházi Egyetem dísztermében tartott foglalkoztatási paktum ülésén, ahol a vármegye aktuális képzési és foglalkoztatási helyzetéről tanácskoztak a résztvevők. A jelenlévőket köszöntötte Seszták Oszkár a vármegyei közgyűlés elnöke, dr. Szabó György, az egyetem rektora és Halkóné dr. Rudolf Éva, a Nyíregyházi Egyetem kancellárja is.
A Nyíregyházi Egyetem Zenei Intézete Bursza Táncházat rendez. Helyszín: Nyíregyházi Egyetem Campus Kollégium étterme.
A táncot oktatja: Antal Roland. Időpont: 2023. március 8. (szerda) 20:00-23:00. Muzsikálnak: a Nyíregyházi Egyetem Népzene Tanszékének hallgatói és oktatói.
A belépés díjtalan!
A Nyíregyházi Egyetem Tudományos Tanácsa belső pályázatot hirdet kutatási témák anyagi támogatására. Pályázati feltételek: A pályázati projekt bármely tudományághoz kapcsolódhat.
A röplabda diákolimpiai lebonyolításában minden évben jelentős szerepet vállal és játszik a Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium. Az iskolánk ebben az évben is otthont adott a megyei elődöntőnek 2023. február 15–én, a fiú és a lány kategóriában egyaránt.
Partnerünk állásajánlata / LCE gyakornok állást hirdet a LEGO Manufacturing Kft. Egyetemi tanulmányaid mellett szívesen gyűjtenél gyakorlati tapasztalatot? Amennyiben rendelkezel nappali tagozatos jogviszonnyal és szeretnéd kipróbálni magad vagy elmélyíteni tudásod program és szolgáltatásfejlesztés, kreatív marketing terén, akkor a LEGO-nál a helyed!
Részletek az alábbi szórólapon és a www.lego.com/careers oldalon!
Körei László központvezető, egyetemünk oktatója a Magyar Rekordok regisztrátora nyilvántartó mérése alapján felállította „a legtöbb egyetemi vagy főiskolai szakképzettség sebességrekordját”. Az életkor és a megszerzett oklevelek számát tekintve példátlan eredmény hivatalos átadására február 20-án, Budapesten került sor. „Körei László valamennyi oklevelét eredetiben bemutatta, amelyekről a szemle során egyértelműen megállapítható volt, hogy valamennyi eredeti, s ténylegesen számára lett kiállítva, és ezzel közhitelesen is bizonyítja Magyarországon a rekordbejelentés tárgyát képező rendkívüli emberi és szellemi teljesítmény megtörténtét.” (Magyar Rekordok regisztrátora)
Február 17-én rendezték a Nyíregyházi Egyetem bálját, az intézmény Kodály termében. A több száz vendéget a kapunyitás után a Zenei Intézet műsora fogadta, a színpadon kalotaszegi muzsikát zenéltek az intézet népzenész hallgatói (Jeremiás Ádám, Bakos Dániel, Kovács Dániel, Gyurkó Ádám és Balogh Ábel), majd Sinka Krisztina operaénekes, Puccini Bohémélet című darabjából Musette keringőjét énekelte.
2023. február 21-én 14.00 órától az A épület 113-as számú tanácsteremben szenátusi ülés lesz.
Napirendi pontok:
2023. február 15-én Novák Katalin köztársasági elnök államtitkári és rektori kinevezéseket adott át a Sándor-palotában. Dr. Szabó György egyetemi docenst a Nyíregyházi Egyetem rektori feladatainak ellátásával bízta meg a köztársasági elnök.
Fotók: sandorpalota.hu / https://www.sandorpalota.hu/hu/allamtitkari-es-rektori-kinevezesek-sand…