HÍREK

HÍREK

Versenykiírás hallgatóinknak a VIII. Tésztahídépítő versenyre

A Nyíregyházi Egyetem Műszaki és Agrártudományi Intézete több éves hagyományának megfelelően tésztahídépítő versenyt szervez hallgatói körben. Az erről szóló felhívást és tájékoztatást az alábbiakban olvashatják az érdeklődők.

Megnyílt Lukács Gábor festőművész kiállítása

60 év pácban címmel nyílt meg Lukács Gábor festőművész, a Nyíregyházi Egyetem főiskolai docensének kiállítása Nyíregyházán a Pál Gyula teremben. A tárlat válogatás a művész alkotásaiból, melyekben különös szerepet játszik a pác, mint technika. A kiállítást Dr. Szepessy Béla, a Vizuális Kultúra intézetigazgatója nyitotta meg, amely április 30-ig lesz meg tekinthető.

Nemzetközi mobilitási pályázati információs nap a Nyíregyházi…

Nemzetközi mobilitási pályázati információs napot tartottak a Nyíregyházi Egyetemen 2016. március 22-én, melynek keretén belül az érdeklődők számos hasznos tudnivalóval gazdagodhattak a nemzetközi mobilitási pályázati lehetőségekről, kiemelten a Campus Mundi és az Erasmus+ programokról. A rendezvényen Dr. Kiss Ferenc általános rektorhelyettes köszöntötte a résztvevőket, aki saját bevallása szerint „már bejárta a fél világot”. Beszélt személyes élményeiről, tapasztalatairól, és elmondta, miért is érdemes részt venni ilyen mobilitási pályázatokon. Ezt követően a Tempus Mundi Közalapítvány munkatársától, Székely Ágnestől hallhatott előadást  a közönség, aki tájékoztatta a résztvevőket a Campus Mundi ösztöndíjról, annak formáiról, lehetőségeiről és a részvétel szabályairól.

Államilag elismert fajta-minősítés öt szőlőfajtának

A biológiai alapok fejlesztése évek óta fontos kutatási program a Nyíregyházi Egyetem Műszaki és Agrártudományi Intézetében. Ennek keretében kaptak állami fajtaelismerést korábban az Intézet pritaminpaprika, fejeskáposzta és torma fajtái. Ez a kutatómunka most újabb jelentős állomásához érkezett.

Turisztikai konferencia az egyetemen

Trendek - kihívások - lehetőségek a turizmusban címmel rendez konferenciát a Nyíregyházi Egyetem 2016. április 5-én (kedden) az „A” épület 114-es tanácstermében 10:00 órától. Az eseményen 10:00 órától Baracsi Endre, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés alelnöke mond köszöntőt ezt követően kerül sor a szakmai előadásokra.

Eötvös-bál a Nyíregyházi Egyetemen

2016. március 19-én, szombaton immár 18. alkalommal rendezte meg a Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium hagyományos Eötvös-bálját. A rendezvénynek az Egyetem Kodály Zoltán Rendezvénycentruma adott helyet, ahol a több mint 200 résztvevő nagyon jól szórakozott az iskola tehetséges tanulói által adott műsor láttán és természetesen a hajnalig tartó zenés-táncos programon. Az est fővédnöki tisztét Dr. Onder Csaba, az egyetem rektora töltötte be. Az est bevételét az iskola eszköz- és felszerelésparkjának bővítésére és fejlesztésére fordítja az intézmény.

Meteorológiai Világnapi rendezvény az egyetemen

A Magyar Meteorológiai Társaság Nyíregyházi Csoportja és a Magyar Földrajzi Társaság Nyírségi Osztálya szervezésében kerül megrendezésre a Nyíregyházi Egyetemen Kovács László, a Magyar Honvédség Geoinformációs Szolgálat alezredesének A honvédelmi feladatok meteorológiai támogatása című előadása a Meteorológiai Világnap keretében. Az előadásra 2016. március 22-én (kedden) 15:00 órától a Nyíregyházi Egyetem B épületének második emeletén található 261-es tanteremben kerül sor.

Magyar Arany Érdemkereszt Vavrinecz Andrásnak

Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést vehetett át Vavrinecz András, a Nyíregyházi Egyetem Zenei Intézetének oktatója Balog Zoltán minisztertől, március 11-én, Budapesten a Pesti Vigadóban tartott ünnepségen. Vavrinecz András népzenész, népzenetanár, népzenekutató magas színvonalú munkája és példamutató tevékenysége elismeréseként, a népzene iránti elkötelezettséggel végzett példás szakmai, kutatói és népzenegyűjtői, valamint előadóművészi munkája elismeréseként kapta meg a kitüntetést, mely a személyes szakmai és művészeti munkája támogatásán túl egyúttal nyomatékosítja a Nyíregyházi Egyetem népzenetanári képzésének létjogosultságát, tovább erősíti szakmai súlyát.

Támogassa adója 1 %-ával a Botanikus Kertet!

Kérjük támogassa a Nyíregyházi Egyetem Tuzson János Botanikus Kertjét adója 1 %-ának felajánlásával! A felajánlást az adóbevallásához kapcsolódóan megteheti a mellékelt nyomtatvány segítségével is.  Az alapítvány neve: KAKTUSZ-HÁZ Építése Alapítvány Adószáma: 19206015-1-15   További információkat a Tuzson János Botanikus Kerttel kapcsolatban a www.botkert.nyf.hu címen talál.   Köszönjük segítségét! Letölhető: A KAKTUSZ-HÁZ Építése Alapítvány részére kitöltött 1 %-os nyilatkozat-minta

A forradalom ünnepén kaptak törzsgárda oklevelet

A Nyíregyházi Egyetem március 10-én délelőtt, az intézmény nagyelőadótermében tartotta az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 168. évfordulója tiszteletére rendezett ünnepségét. A műsort Miklós István, I. évfolyamos magyar-történelem szakos hallgató vezette. Az eseményen Dr. Szabó Géza, történész, az intézmény korábbi oktatója mondott ünnepi beszédet, melyben a forradalom és szabadságharc értékeinek és eltérő történelmi értelmezéséről beszélt, s a forradalmi értékek megtartásának fontosságára és megtartására hívta fel az ünneplők figyelmét.