HÍREK

Az idén is megünneplik Nyíregyházán a Magyar Kultúra Napját

Az ünnepi rendezvényt január 21-én és 22-én tartják meg a szabolcsi megyeszékhelyen. Vasárnap délután 17 órakor Tavaszy Noémi festõ- és grafikusmûvész tárlatával kezdõdik a programsorozat, majd a Váci Mihály Mûvelõdési Központ hangversenytermébe várják az érdeklõdõket.

Diplomaosztóra készülnek

A Bessenyei Aulában rendezik meg a Nyíregyházi Fõiskola diplomaosztó ünnepi szenátuscsülését január 20-án. Ekkor több mint 200-an vehetik át a tanulmányok befejezését igazoló okmányt. Az eseményen többségben gazdálkodási, mûvelõdésszervezõ szakos, levelezõ tagozatos hallgatók lesznek jelen, akik keresztféléves képzésben vettek részt.

Új, hatékony szakmérnök képzés - JELENTKEZZ

A Mûszaki és Mezõgazdasági Kar Minõségirányítási szakmérnök szakirányú továbbképzést indít. A két féléves képzés 2007. február 1-én indul, a Nyíregyházi Fõiskolán. A konzultációk kéthetente két nap elfoglaltságot jelentenek. A költségtérítés díja félévenként 105 ezer forint.

Miló Viktória mégis bajnok!

Mégsem vesztette el tavaly májusban a WIBF-GBU légsúlyú világbajnoki övét fõiskolánk egykori földrajz-testnevelés szakos hallgatója, Miló Viktória.

Sikeres volt a Nyíregyházi Fõiskola 2006-ban

- Mindent összegezve pozitív, eredményes évet zártunk - kezdi értékelését Balogh Árpád, a felsõoktatási intézmény rektora. Jelentõs eredménynek számít, hogy az elmúlt évben tovább szépült a Nyíregyházi Fõiskola. Március 22-én a Testnevelés és Sporttudományi Intézet új épületét, és a régi kollégium elsõ két szárnyát adták át, míg a fennmaradó másik két épületrészt szeptember közepén vehették birtokba, amivel immár szálloda szintû komfort várja a lakókat.

Nem csak a disznó sírt a böllérnapon

"Sír a disznó lent a faluvégen, Napkorona minden szegletében. Böllérverseny hirdettek a héten, a gazdáknak nagy-nagy örömére” - énekelte Roberto, a mulatós masszõr a népszerû szabolcsi eseményen. A kiváló dalra a hatodik alkalommal - a Hallgatói Centrum Kht. szervezésében - megrendezett esemény résztvevõi közül több százan azonnal a színpad felé siettek. Érdekes, volt olyan is, aki a finom falatokat is otthagyta csak azért, hogy élõben lássa a fiatal elõadót.

Megszakadt az NYFSE sorozata

Elõször vesztett idegenben a Nyíregyházi FSE NB I. B csoportos nõi kosárlabdacsapata. Korábban négyszer nyertek vendégként a fõiskolások, ezúttal viszont a szombathelyi csapat hagyta el gyõztesen a pályát. Az izgalmas végjátékkal tarkított találkozón 71-69-es Savaria BC Szombathely siker született.

Mellbedobással az egészséges nõkért - fontos tanácsok sportoló…

A sportoláshoz jól megválasztott melltartónak nagyobb jelentõsége van, mint gondolnánk.

A Nyíregyházi Fõiskola kórusa a Bartók Rádióban

2007. január 18-án, csütörtökön a Bartók Rádióban szólalnak meg a fõiskola Gaudemus Nõikarának felvételei. Az Éneklõ ifjúság címû mûsor 15.40-kor kezdõdik. A mûsorban zongorán kísér Kissné Timkó Mária, vezényel Ferencziné Ács Ildikó.

Nagy Feró titokban készül valamire

Azt már megírtuk korábban, hogy a töretlen népszerûségnek örvendõ magyar rockzene kiválóságai több mint harminc év dalait, hangulatát varázsolják a Papp László Budapest Sportaréna színpadára február 2-án és 3-án. A fellépõ legendás zenekarok mellett pestiesen szólva a mûsorvezetõ személye sem piskóta.