HÍREK
HÍREK
Szatmár-Bereg Akadémia Géberjénben
Könyvbemutatókkal és filmvetítéssel folytatódott a Szatmár-Bereg Akadémia műhelymunka programsorozata. A Holt-Szamos kanyarulatában fekvő Géberjén nemesi múltat idéző Jékey-kastélya adott otthont pénteken a Szatmár-Bereg Akadémia negyedik találkozójának. A Nyíregyházi Egyetem és a vármegyei önkormányzat közös műhelymunka programsorozatának részeként ezúttal három, a Luby Társaság gondozásában megjelent könyvet mutattak be azok szerzői, az intézmény oktatói, majd levetítették a Luby Margit életéről készült filmet - számolt be az eseményről a szon.hu
Történelem szakos hallgatók szakmai programmal összekötött szatmári…
Egyetemünk történelem szakos hallgatói 2023. május 19-én ellátogattak a Nyíregyházi Egyetem és Szabolcs–Szatmár–Bereg Vármegye Önkormányzata által szervezett „Szatmár–Bereg Akadémia” című programsorozat negyedik találkozójára, melynek a géberjéni Jékey-kúria adott otthont. Az érdeklődők a Luby Könyvtár három új kötetével ismerkedhettek meg, köztük Dr. habil. Zsoldos Ildikó Luby Géza politikai küzdelmei című könyvével. A tanulmányi kirándulás délután a nagyari Luby-kastélyban folytatódott.
Új értékek a Madách-kutatásban
Az ember tragédiája írója, Madách Imre születésének 200. évfordulóján rendezett tudományos konferenciát 2023. május 12-én a Nyíregyházi Egyetem és a Móricz Zsigmond Könyvtár irodalmár köre. Új értékek a Madách-kutatásban című eseményen szólaltak meg nem csak a régió tudósai. A közelmúltban elhunyt Madách-kutató, Andor Csaba emlékének ajánlották az eseményt - számolt be az eseményről a nyiregyhaza.hu.
Kirándulás a Petőfi Irodalmi Múzeumba
2023. május 11-én magyar és angol szakos hallgatók a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumba látogattak.
Szakmai kirándulás Kassára
Nyíregyházi Egyetem közösségszervező és szociálpedagógia szakos hallgató szakmai kiránduláson vettek részt 2023. május 11-én Kassán. A tanulmányi út során megismerkedtek Kassa történetével, a legfontosabb kultúrtörténeti emlékekkel. Különösen fontos volt a csoportnak a város magyar kulturális örökségének megismerése, illetve az európai mértékkel is kiemelkedő Szent Erzsébet székesegyház értékeinek felfedezése, valamint a Rákóczi-kultusz emlékhelyinek megtekintése.