Tíz nap alatt 4800 kilométert megtenni autóban vagy éppen repülõn ülve, még egy átlagos emberi szervezetet is megterhel, nemhogy egy 16 gramm tömegû, sérülékeny apró molnárfecskét, aki a hátára szerelt kis zsákkal a több mint egy hétig tartó utazása során legfeljebb csak hétszer „áll meg” pihenni, a vonulási sebessége pedig eléri a napi 1080 kilométert... (Megjelent a Nyíregyházi Napló 03.10-ei számában. / Szerző: Bruszel Dóra)
 

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, valamint a Svájci Madártani Intézet munkatársai alkotta kutatócsoport dr. Szép Tibor, a Nyíregyházi Egyetem professzorának vezetésével a világon elsõként alkalmazott sikeresen kistömegû, 0,6 grammos geolokátort a 16 gramm tömegû molnárfecske és a mindössze 13 gramm tömegû partifecske vonulási és telelési területének megismerésére. A madarak hátára kis „hátizsákként” felhelyezett szerkezet 5 percenként rögzítette a kis eszközt ért fény mennyiségét, amit eltárolt egy memóriában, és a fecskék Afrikából való visszatérése és ismételt befogása után letöltöttek. A kutatók a geolokátorral Szabolcs és Gávavencsellõ térségében megjelölt 80 partifecske és a Nagyhalász-Homoktanya térségében megjelölt 50 molnárfecske közül 5-5 fecskét tudtak visszafogni. Az eszközökbõl szerzett adatok alapján napi lebontásban megállapíthatóvá vált a napfelkelték, napnyugták idõpontja, a nappalok és éjszakák hossza, és így 200–300 kilométer pontossággal meg lehetett határozni, hogy hol milyen földrajzi hosszúságon és szélességen volt az adott napon a madár.

– A partifecsék állományaival elõször 1986-ban kezdtünk el szisztematikusan foglalkozni sok egyetemista és fõiskolai hallgató bevonásával a Felsõ-Tisza mentén. Az alapkérdésünk az volt, hogy felmérjük, itt, Európában hogyan változik a madarak száma, és az mennyire függ  attól, hogy mi történik Afrikában – magyarázta dr. Szép Tibor. Ennek érdekében a kezdettõl gyûrûztük és felmértük a Felsõ-Tisza mentén lévõ fészkelõtelepeket, és 1990 óta minden évben felmérjük a Tisza teljes hazai, közel 600 kilométer hosszú szakaszának partifecske-állományát. Közel 30 év telt el azóta, de egyetlen gyûrûzött fecskénk sem került elõ eddig Afrikából. A kilencvenes években egyébként a Tisza mentén 30 000 párt számoltunk, az utóbbi két évben azonban már mindösszesen csak 3000 maradt belõlük, tehát 90 százalékuk eltûnt. Sajnos azt tapasztaljuk, hogy nagyon drámai módon csökkent a hosszú távon vonuló madárfajok száma. Õk azok, akik nemcsak a Földközi-tengert, de a Szaharát is átrepülik vonulásuk során.

A kutatók által 2010 végén kifejlesztett geolokátor megadta a lehetõséget arra, hogy pontosan követni lehessen a fecskék útvonalát, azt, hogy az utazás során mit csinálnak, mennyi ideig tartózkodnak Afrika bizonyos helyein és fõként milyen sebességgel repülnek tavasszal vissza.

– Elõször tudtuk ilyen pici madaraknál pontosan kimérni, mennyit is repülnek a tavaszi vonulás során. Ilyenkor nagyon gyorsak a madarak, gyorsabbak mint õsszel, mert aki hamarabb visszatér a fészkelõterületre, az a legjobb élõhelyet és párt tudja választani, tehát nagy késztetés van rajtuk. A sebességük bennünket is megdöbbentett. A tiszaipartifecskék 4-5 ezer kilométer távolságra telelnek Kamerun/Csád térségben és két hét alatt tértek vissza – a Szahara és a Földközi-tenger középsõ területein áthaladó, az õszi vonulástól eltérõ útvonalon – a fészkelõterületükre. A két hétbõl összesen hat napot pihenéssel töltöttek. A Szaharán keresztül egyhuzamban olykor 1000 kilométert meghaladó távolságot is repültek, amely után 1-2 nap alatt próbáltak fõként vizes élõhelyeken annyi rovart magukhoz venni, hogy a bõr alatti kötõszövetben felhalmozott zsírtartalékkal újabb nagy távolságot repüljenek. Ez egy hihetetlen nagy erõfeszítéssel járó folyamat, hiszen tényleges vonulási sebességük
átlagosan 620 km/nap volt. A molnárfecskék pedig 4800 kilométer távolságra teleltek Közép-, Kelet-Afrikában és egyikük Dél-Afrikában, ahonnan 10 nap alatt tértek haza, és 3–7 helyen tartottak pihenõt. Az õ vonulási sebességük elérte a napi 1080 kilométert is – magyarázta a professzor.

– A klímaváltozás miatt egyre korábban kezdõdik a tavasz, ez azonban nagy zavart tud okozni a vonuló
madarak életében. A hosszú távon vonuló madaraknál ugyanis genetikailag programozott, hogy mikor indulnak el és mikor térnek haza. Vonulásuk és fészkelésük idõzítése az elmúlt évezredek során átformálódott a természetes szelekció révén, mégpedig úgy, hogy a fiókanevelés ideje a táplálékul szolgáló rovarok legnagyobb mennyisége idejére essen. Napjaink klímaváltozása miatt a növények és így a rovarok fejlõdésének és szaporodásának kezdete gyorsabban változik, mint ahogy ezek az „utazók” ehhez alkalmazkodni tudnának. Ennek következményeként „lekésik” a rovarokban bõ-
velkedõ idõszakot, kevesebb rovarhoz jutnak és kevesebb fiókát is tudnak nevelni, így számuk folyamatosan csökken.
A partifecskék esetében egy átlagos vonulási-telelési idõszak során, az óriási erõfeszítést igénylõ „utazás” miatt évente elpusztul a fészkelõ egyedek 60 százaléka, és hasonló értékek jellemzõek a molnárfecskékre is. A geolokátorok által rögzített fényadatok feltárták azt is, hogy a molnárfecskék az afrikai telelési idõszakban üregeket/odvakat is használnak éjszakázásra, ezek pedig nehezebben meghatározható helyek – ellentétben a parti- és füstifecskékkel, akik nyílt területeken éjszakáznak –, ami magyarázatot adhat a kevés afrikai megkerülés okáról. A professzortól tudom meg, hogy idén újabb geolokátorokatfognak felhelyezni a fecskékre és remélik, hogy a mostanitól még többet tudnak visszafogni és több információ áll rendelkezésükre.
– Arra keressük majd a választ, hogy a hazai fészkelési körülmények milyen módon befolyásolják a madarak kondícióját, vonulásuk és telelésük idejét és helyét, valamint milyen mértékben befolyásolják az afrikai körülmények a telelést/vonulást követõ költési sikerüket. Hipotézisek vannak, de azok érdemi tesztelését segítõ adatok sajnos hiányosak úgy Európában, mint Észak-Amerikában. Azzal, hogy sikerült eredményesen alkalmazni a geolokátort az általunk több évtizede vizsgált fecskéknél, egyedülálló lehetõség nyílik alaposan feltárni a madarak életét. Még összetettebben tudunk választ adni arra, mik azok a mechanizmusok, amelyek a csökkenést kiváltják, és milyen beavatkozásra van szükség ahhoz, hogy azokat kompenzálni tudjuk. Az így kapott új ismeretek nagyban növelhetik a jelenlegi, fõként a madarak sikeres hazai költését segítõ erõfeszítések hatékonyságát a fecskék, gólyák esetében, hogy számuk csökkenése mérséklõdjön – tette hozzá.

– A madarak a táplálékhálózat felsõ szintjén foglalnak helyet. Ez azt jelenti, hogy ha valami probléma

történik a vadon élõ rovarok, a növények szintjén, akkor a madarak ezt jelzik. A Nyíregyházi Egyetemen, illetve a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) együttmûködésében városunkban mûködik a madár monitoring központ, ami Közép-Kelet-Európa legnagyobb adatbázisát gondozza. (A vadon élõ madárfajok állományáról több mint 16 millió rekordnyi adat van benne). Térségünkben nagyon pontos információkkal rendelkezünk arról, hogy mi történik a biológiai sokféleséggel, a madarak adatai alapján. Például tudjuk, vannak nyertesek is: a cinegék, a rigók, vagyis az állandó és rövid távon, a Földközi-tenger térségébe vonuló madarak, amelyek állománya növekszik,
méghozzá pont a klímaváltozás miatt, ugyanis az enyhébb telek számos faj esetében a vonulási távolság,
idõszak rövidülését vagy akár annak elmaradását is eredményezheti, csökkentve ezzel pusztulásuk mértékét.

Forrás: www.nyiregyhaza.hu

Fotó: Prof. dr. Szép Tibor (Partifecske a felhelyezett geolokátorral 2012-ben)

Tíz nap alatt 4800 kilométert megtenni autóban vagy éppen repülõn ülve, még egy átlagos emberi szervezetet is megterhel, nemhogy egy 16 gramm tömegû, sérülékeny apró molnárfecskét, aki a hátára szerelt kis zsákkal a több mint egy hétig tartó utazása során legfeljebb csak hétszer „áll meg” pihenni, a vonulási sebessége pedig eléri a napi 1080 kilométert... (Megjelent a Nyíregyházi Napló 03.10-ei számában. / Szerző: Bruszel Dóra)
 

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, valamint a Svájci Madártani Intézet munkatársai alkotta kutatócsoport dr. Szép Tibor, a Nyíregyházi Egyetem professzorának vezetésével a világon elsõként alkalmazott sikeresen kistömegû, 0,6 grammos geolokátort a 16 gramm tömegû molnárfecske és a mindössze 13 gramm tömegû partifecske vonulási és telelési területének megismerésére. A madarak hátára kis „hátizsákként” felhelyezett szerkezet 5 percenként rögzítette a kis eszközt ért fény mennyiségét, amit eltárolt egy memóriában, és a fecskék Afrikából való visszatérése és ismételt befogása után letöltöttek. A kutatók a geolokátorral Szabolcs és Gávavencsellõ térségében megjelölt 80 partifecske és a Nagyhalász-Homoktanya térségében megjelölt 50 molnárfecske közül 5-5 fecskét tudtak visszafogni. Az eszközökbõl szerzett adatok alapján napi lebontásban megállapíthatóvá vált a napfelkelték, napnyugták idõpontja, a nappalok és éjszakák hossza, és így 200–300 kilométer pontossággal meg lehetett határozni, hogy hol milyen földrajzi hosszúságon és szélességen volt az adott napon a madár.

– A partifecsék állományaival elõször 1986-ban kezdtünk el szisztematikusan foglalkozni sok egyetemista és fõiskolai hallgató bevonásával a Felsõ-Tisza mentén. Az alapkérdésünk az volt, hogy felmérjük, itt, Európában hogyan változik a madarak száma, és az mennyire függ  attól, hogy mi történik Afrikában – magyarázta dr. Szép Tibor. Ennek érdekében a kezdettõl gyûrûztük és felmértük a Felsõ-Tisza mentén lévõ fészkelõtelepeket, és 1990 óta minden évben felmérjük a Tisza teljes hazai, közel 600 kilométer hosszú szakaszának partifecske-állományát. Közel 30 év telt el azóta, de egyetlen gyûrûzött fecskénk sem került elõ eddig Afrikából. A kilencvenes években egyébként a Tisza mentén 30 000 párt számoltunk, az utóbbi két évben azonban már mindösszesen csak 3000 maradt belõlük, tehát 90 százalékuk eltûnt. Sajnos azt tapasztaljuk, hogy nagyon drámai módon csökkent a hosszú távon vonuló madárfajok száma. Õk azok, akik nemcsak a Földközi-tengert, de a Szaharát is átrepülik vonulásuk során.

A kutatók által 2010 végén kifejlesztett geolokátor megadta a lehetõséget arra, hogy pontosan követni lehessen a fecskék útvonalát, azt, hogy az utazás során mit csinálnak, mennyi ideig tartózkodnak Afrika bizonyos helyein és fõként milyen sebességgel repülnek tavasszal vissza.

– Elõször tudtuk ilyen pici madaraknál pontosan kimérni, mennyit is repülnek a tavaszi vonulás során. Ilyenkor nagyon gyorsak a madarak, gyorsabbak mint õsszel, mert aki hamarabb visszatér a fészkelõterületre, az a legjobb élõhelyet és párt tudja választani, tehát nagy késztetés van rajtuk. A sebességük bennünket is megdöbbentett. A tiszaipartifecskék 4-5 ezer kilométer távolságra telelnek Kamerun/Csád térségben és két hét alatt tértek vissza – a Szahara és a Földközi-tenger középsõ területein áthaladó, az õszi vonulástól eltérõ útvonalon – a fészkelõterületükre. A két hétbõl összesen hat napot pihenéssel töltöttek. A Szaharán keresztül egyhuzamban olykor 1000 kilométert meghaladó távolságot is repültek, amely után 1-2 nap alatt próbáltak fõként vizes élõhelyeken annyi rovart magukhoz venni, hogy a bõr alatti kötõszövetben felhalmozott zsírtartalékkal újabb nagy távolságot repüljenek. Ez egy hihetetlen nagy erõfeszítéssel járó folyamat, hiszen tényleges vonulási sebességük
átlagosan 620 km/nap volt. A molnárfecskék pedig 4800 kilométer távolságra teleltek Közép-, Kelet-Afrikában és egyikük Dél-Afrikában, ahonnan 10 nap alatt tértek haza, és 3–7 helyen tartottak pihenõt. Az õ vonulási sebességük elérte a napi 1080 kilométert is – magyarázta a professzor.

– A klímaváltozás miatt egyre korábban kezdõdik a tavasz, ez azonban nagy zavart tud okozni a vonuló
madarak életében. A hosszú távon vonuló madaraknál ugyanis genetikailag programozott, hogy mikor indulnak el és mikor térnek haza. Vonulásuk és fészkelésük idõzítése az elmúlt évezredek során átformálódott a természetes szelekció révén, mégpedig úgy, hogy a fiókanevelés ideje a táplálékul szolgáló rovarok legnagyobb mennyisége idejére essen. Napjaink klímaváltozása miatt a növények és így a rovarok fejlõdésének és szaporodásának kezdete gyorsabban változik, mint ahogy ezek az „utazók” ehhez alkalmazkodni tudnának. Ennek következményeként „lekésik” a rovarokban bõ-
velkedõ idõszakot, kevesebb rovarhoz jutnak és kevesebb fiókát is tudnak nevelni, így számuk folyamatosan csökken.
A partifecskék esetében egy átlagos vonulási-telelési idõszak során, az óriási erõfeszítést igénylõ „utazás” miatt évente elpusztul a fészkelõ egyedek 60 százaléka, és hasonló értékek jellemzõek a molnárfecskékre is. A geolokátorok által rögzített fényadatok feltárták azt is, hogy a molnárfecskék az afrikai telelési idõszakban üregeket/odvakat is használnak éjszakázásra, ezek pedig nehezebben meghatározható helyek – ellentétben a parti- és füstifecskékkel, akik nyílt területeken éjszakáznak –, ami magyarázatot adhat a kevés afrikai megkerülés okáról. A professzortól tudom meg, hogy idén újabb geolokátorokatfognak felhelyezni a fecskékre és remélik, hogy a mostanitól még többet tudnak visszafogni és több információ áll rendelkezésükre.
– Arra keressük majd a választ, hogy a hazai fészkelési körülmények milyen módon befolyásolják a madarak kondícióját, vonulásuk és telelésük idejét és helyét, valamint milyen mértékben befolyásolják az afrikai körülmények a telelést/vonulást követõ költési sikerüket. Hipotézisek vannak, de azok érdemi tesztelését segítõ adatok sajnos hiányosak úgy Európában, mint Észak-Amerikában. Azzal, hogy sikerült eredményesen alkalmazni a geolokátort az általunk több évtizede vizsgált fecskéknél, egyedülálló lehetõség nyílik alaposan feltárni a madarak életét. Még összetettebben tudunk választ adni arra, mik azok a mechanizmusok, amelyek a csökkenést kiváltják, és milyen beavatkozásra van szükség ahhoz, hogy azokat kompenzálni tudjuk. Az így kapott új ismeretek nagyban növelhetik a jelenlegi, fõként a madarak sikeres hazai költését segítõ erõfeszítések hatékonyságát a fecskék, gólyák esetében, hogy számuk csökkenése mérséklõdjön – tette hozzá.

– A madarak a táplálékhálózat felsõ szintjén foglalnak helyet. Ez azt jelenti, hogy ha valami probléma

történik a vadon élõ rovarok, a növények szintjén, akkor a madarak ezt jelzik. A Nyíregyházi Egyetemen, illetve a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) együttmûködésében városunkban mûködik a madár monitoring központ, ami Közép-Kelet-Európa legnagyobb adatbázisát gondozza. (A vadon élõ madárfajok állományáról több mint 16 millió rekordnyi adat van benne). Térségünkben nagyon pontos információkkal rendelkezünk arról, hogy mi történik a biológiai sokféleséggel, a madarak adatai alapján. Például tudjuk, vannak nyertesek is: a cinegék, a rigók, vagyis az állandó és rövid távon, a Földközi-tenger térségébe vonuló madarak, amelyek állománya növekszik,
méghozzá pont a klímaváltozás miatt, ugyanis az enyhébb telek számos faj esetében a vonulási távolság,
idõszak rövidülését vagy akár annak elmaradását is eredményezheti, csökkentve ezzel pusztulásuk mértékét.

Forrás: www.nyiregyhaza.hu

Fotó: Prof. dr. Szép Tibor (Partifecske a felhelyezett geolokátorral 2012-ben)

Tíz nap alatt 4800 kilométert megtenni autóban vagy éppen repülõn ülve, még egy átlagos emberi szervezetet is megterhel, nemhogy egy 16 gramm tömegû, sérülékeny apró molnárfecskét, aki a hátára szerelt kis zsákkal a több mint egy hétig tartó utazása során legfeljebb csak hétszer „áll meg” pihenni, a vonulási sebessége pedig eléri a napi 1080 kilométert... (Megjelent a Nyíregyházi Napló 03.10-ei számában. / Szerző: Bruszel Dóra)
 

Tíz nap alatt 4800 kilométert megtenni autóban vagy éppen repülõn ülve, még egy átlagos emberi szervezetet is megterhel, nemhogy egy 16 gramm tömegû, sérülékeny apró molnárfecskét, aki a hátára szerelt kis zsákkal a több mint egy hétig tartó utazása során legfeljebb csak hétszer „áll meg” pihenni, a vonulási sebessége pedig eléri a napi 1080 kilométert... (Megjelent a Nyíregyházi Napló 03.10-ei számában. / Szerző: Bruszel Dóra)