Kitüntetések a magyar kultúra napján

24 január, 2022
SzepessyB

A megyeszékhelyen is megünnepelték a magyar kultúra napját. Intézményünk két oktatója: Prof. dr. habil. Szepessy Béla és Kissné dr. Mogyorósi Pálma is kitüntetést vehetett át. "Ez az ünnepség a kultúránk, az értékeink, a hagyományaink megbecsüléséről, illetve a mindezeket gyarapító személyek elismeréséről szól. Kodály Zoltán szerint a kultúrát nem lehet örökölni, azt minden nemzedéknek meg kell szereznie és meg kell élnie, mert ha nem így történne, az elődeink által teremtett értékek elvesznének" – mondta el köszöntőjében dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere a város magyar kultúra napi ünnepségén 2022. január 21-én a Váci Mihály Kulturális Központban.  

"A magyar kultúra napja egyfajta demonstrációja annak, hogy minden eddiginél fontosabb számunkra a magyar kultúra és az a rendkívüli örökség, amelyet az évszázadok során csodálatos költők, írók, zeneszerzők, festők és más művészek hagytak ránk. Ennek továbbörökítése legalább annyira fontos, mint az országunk versenyképessége és polgáraink egészsége, mert a kultúra a nemzet értékrendjének egyik legfontosabb tartópillére" – hangsúlyozta beszédében dr. Szabó Tünde országgyűlési képviselő.  

Az ünnepségen a Nyíregyháza Város Kulturális Életéért Krúdy Gyula-díj kitüntetést is átadták: az idén prof. dr. habil. Szepessy Béla, a Nyíregyházi Egyetem Vizuális Kultúra Intézetének igazgatója, grafikusművész, egyetemi tanár, a nyíregyházi művészeti élet kiemelkedő alakja vehette át kiemelkedő értékmegőrző és értékteremtő munkájáért. "Úgy érzem, a jelen az életemben egyfajta eleve elrendelés. Ha bármikor megkérdezték volna tőlem, hogy ki a kedvenc íróm, azt mondtam volna, hogy Krúdy Gyula, a legnagyobbra tartott festőm pedig Benczúr Gyula – azt hiszem, ezért kerültem annak idején a Benczúr téri óvodába és a Krúdy Gyula Gimnáziumba" – jelentette ki a díjazott a helyszínen. – "Remélem, hogy a helyi kultúrát táplálhatom úgy, ahogy engem táplált Nyíregyháza."  

Nyíregyháza közgyűlésének döntése nyomán több elismerést is átadtak a rendezvényen. A Bencs László-emlékérmeket Baloghné Szűcs Zsuzsanna történelemtanár, etnográfus, muzeológus, néprajztanár, kultúr-antropológus, a Sóstói Múzeumfalu területi múzeumigazgatója, valamint dr. Vaczóné Antal Erika könyvtáros és biblioterapeuta, a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár munkatársa vehette át. A Bencs László-emléklapokat Kissné dr. Mogyorósi Pálma, a Nyíregyházi Egyetem Zenei Intézetének egyetemi docense és a Nyíregyházi Cantemus Vegyeskar tagja, illetve Németh Erika szobrász, a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium oktatója kapta meg. Az ünnepséget a Nyírség Táncegyüttes és a Lókötő– Topogó Táncegyüttes műsora zárta. 

 

 

Forrás: www.nye.hu / www.szon.hu / Kelet-Magyarország / Fotók: www.nyiregyhaza.hu