Együttműködés: az egyetemre jön a FIRST LEGO League versenysorozat

15 december, 2023

Új együttműködési megállapodást írt alá a Nyíregyházi Egyetem és a LEGO Manufacturing Kft. Az új közös program célja, hogy Nyíregyházán is elindulhasson a világszerte népszerű LEGO robotika versenysorozat, a FIRST LEGO League. A versenyen részt vevő diákcsapatok természettudományos témákat dolgoznak fel kreatív módon, miközben LEGO robotokkal versenyeznek egy megadott pályán. Az együttműködést a LEGO Manufacturing Kft. képviseletében Chresten Bruun ügyvezető igazgató és Tóth Csaba, Senior HR igazgató, a Nyíregyházi Egyetem képviseletében Dr. Hárskuti János, elnök és Dr. Szabó György, rektor látta el kézjegyével.

 

A játékgyár és az egyetem 2016 óta működik együtt szorosan. Többek között egy LEGO közösségi tér és a LEGO Education Innovation Studio került ez idő alatt kialakításra, melynek köszönhetően a játékon keresztül történő, élmény alapú oktatás beépülhetett a pedagógusképzés programjába. A közös munkának kiterjesztése a most megkötött újabb megállapodás. A program célja, hogy Nyíregyházán is rendezzenek FIRST LEGO League versenyt – az első régiós forduló a tervek szerint 2024. február 3-án, szombaton kerül megrendezésre. 

Az együttműködés keretében a LEGO Manufacturing Kft. speciális versenyasztalok és egyéb eszközök beszerzésével, valamint a rendezvény lebonyolításának támogatásával segíti a forduló megvalósulását. A LEGO gyár dolgozói önkéntes munka keretében segítik majd a szervezést és lebonyolítást, hiszen évente két munkanapot minden munkavállalójuk eltölthet önkénteskedéssel. 

A FIRST LEGO League robotika verseny egy világszintű versenykiírás, melynek vannak régiós fordulói (ilyen lesz a nyíregyházi is), innen juthatnak tovább a csapatok a nemzeti döntőbe, majd a nemzetközi megmérettetésre. 

A Nyíregyházi Egyetemen a 9-16 éves korosztálynak kiírt FIRST LEGO League Challenge verseny kerül megrendezésre, melyen a STEM (matematika, informatika, természettudományok és technológia) ismeretek mellett kutató és prezentációs tudásra, kritikus gondolkodásra is szükségük lesz a versenyzőknek. 

Mi a LEGO Csoportnál abban hiszünk, hogy a játékon keresztül történő tanulás révén inspirálni és fejleszteni tudjuk a jövő építőit. Pontosan erről szól a FIRST LEGO League versenysorozat is, hiszen az itt résztvevő diákok és csapatok olyan készségeket használnak, melyekre a gyorsan változó környezetben egyre nagyobb szükségük lesz. Örömmel tölt el bennünket, hogy a Nyíregyházi Egyetem partner abban, hogy ez a világszerte sikeres verseny városunkban is jelen lehessen, felkerülve ezzel a FIRST LEGO League globális versenytérképére!”, mondta Chresten Bruun, a LEGO Manufacturing Kft. ügyvezető igazgatója. 

A FIRST LEGO League a tanulók korának megfelelő hozzáférést biztosít a kutatáshoz, a tervezéshez és a programozáshoz. Korán felkelti az érdeklődést a STEM területek iránt, és erősíti a diákok kommunikációs készségeit és csapatmunkáját. A résztvevők több éven keresztül minden évben egy-egy izgalmas témát ismerhetnek meg és fedezhetnek fel a legkülönbözőbb területekről, mint például a hulladék-újrahasznosítás, az energia, a közlekedés és a városfejlesztés. 

Az idei kiírásban, az ún. Masterpiece szezonban a természettudományok művészetben betöltött szerepe áll a középpontban. A fiatalokat arra kérik, hogy építsenek és tervezzenek meg egy végtelen lehetőségekkel kecsegtető világot, modellezzék meg a legokosabb nemzedéket. 

A versenysorozat képviselője Magyarországon a HelloWorld Egyesület. A nyíregyházi versenyek a Nyíregyházi Egyetem, a LEGO Manufacturing Kft. és a H-Didakt Kft. közreműködésében, a HelloWorld Egyesület szakmai támogatásával valósulnak meg. 

 

Az eseményről szóló  beszámoló olvasható a szon.hu portálon:

https://www.szon.hu/helyi-kozelet/2023/12/uj-szintre-emelik-a-kapcsolatukat

A programról beszámolt a Nyíregyházi Televízió és a nyiregyhaza.hu honlap is:

https://www.nyiregyhaza.hu/post/elmenypedagogia-ujabb-egyuttmukodest-kotott-a-nyiregyhazi-egyetem-a-lego-val-2023-12-13

 

A Kölcsey Televízió riportja itt tekinthető meg:

https://www.kolcseytv.hu/hir/lego-verseny-a-kampuszon?13524

További fotókat az egyetem képtárában találnak:

https://www.flickr.com/photos/nyiregyhaziegyetem/

 

 

01

02

03

04