Oklevélátadó ünnepség volt az egyetemen

14 március, 2024
 
 
2024. március 9-én, szombaton az intézmény Kodály termében rendezte meg a Nyíregyházi Egyetem Oklevélátadó Ünnepi Szenátusi Ülését, ahol végzősök közül 116 sikeresen záróvizsgázott egyetemi hallgató vette át személyesen oklevelét. Az eseményen kitüntetéseket is osztottak. 
 
A programon köszöntőt mondott dr. Kovács Ferenc Nyíregyháza, Megyei Jogú Város polgármestere, aki kiemelte: "Nyíregyháza dinamikusan fejlődő város, ahol fontos szerepet kap az oktatás, a kultúra és a sport is. Bízom benne, hogy egyetemi tanulmányaik során megszerették városunkat, s minél többen elmondhatják: ez az Önök városa, s bízom abban is, hogy még sokáig az is marad. Kívánom, hogy minél többen találják meg itt jövőjüket, telepedjenek le városunkban, vállaljanak itt munkát, alapítsanak helyben családot. E cél segítése érdekében hozta létre az önkormányzat a Nyíregyháza hazavár programot, mely segítségével az állami támogatás mellett mi is segíthetjük a fiatal házasok jövőjét."
 
Dr. Szabó Tünde, az Északkelet-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztosa, országgyűlési képviselő, köszöntőjében elmondta, hogy "a Nyíregyházi Egyetem a térség, a régió felemelkedését szolgáló olyan intézmény, amely színes képzési palettával rendelkezik, mellyel összeköti a munkáltatókat és a leendő munkavállalókat. A két évvel ezelőtt elindult modellváltás nagy lehetőséget adott az alapítványi irányítású egyetemi vezetésnek ahhoz, hogy dinamikus növekedési pályára állítsa az intézményt. A fejlődés során a minőségi színvonalból nem engedett, sőt a felvételi ponthatárokat is magasan tartotta az intézmény." Hozzátette: "A végzett hallgatók számára a Nyíregyházi Egyetem, Nyíregyháza városa és Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegye is élhető jövőt biztosít. A bővülő munkaerőpiac, a Nyíregyházán, illetve a vármegyében folyó munkahelyteremtési beruházások, fejlesztések által a most végzettek számára munkát, kiszámítható jövőt biztosít."
 
Dr. Vinnai Győző, országgyűlési képviselő megköszönte a végzős diplomásoknak, hogy Nyíregyházát és a Nyíregyházi Egyetemet választották. Hangsúlyozta: "az intézmény a magyar vidéki felsőoktatási intézmények egyik legjelentősebb szereplőjévé vált, fejlődése dinamikus, jó stratégiával rendelkezik és erős hagyományai vannak." A diplomásokhoz szólva kiemelte: "egyetemi oklevéllel a kezükben most Önöknek kell példaképeknek lenni, a saját szakterületükön jól teljesíteni, amihez a szaktudásuk megvan, éljenek a lehetőségeikkel. Jómagam, amikor 41 éve visszajöttem Nyíregyházára, jól döntöttem, ez a város sok lehetőséget adott, kívánom, hogy Önök is sikeresek legyenek az életben." - osztotta meg saját tapasztalatait.
 
 
Az eseményen dr. Szabó György, az intézmény rektora mondott ünnepi beszédet. Úgy fogalmazott: "Az ünnepeltek és családjaik számára ez egy örömteli alkalom, hogy büszkén tekintsenek vissza az elért eredmények magaslatáról az elmúlt évek megpróbáltatásaira. Köszönet illeti a gyermekeiket a felsőoktatás irányába terelgető családokat, akik megértették, hogy hazánkban a tudás, a felsőoktatás jelenti a gazdaság motorját, a jövő generáció számára pedig a munkaerőpiac által elismert beruházást, hosszútávú életpályájuk megalapozását. Megkülönböztetett tiszteletet érdemelnek levelezős hallgatóink, akik napi munkájuk és családjuk mellett szakítottak időt egyetemi tanulmányaikra, esténként megdöbbenve szembesülve azzal a ténnyel, hogy egy nap számukra is csak 24 óra." - Hangsúlyozta: "Egyetemünk folyamatosan törekszik a megújulásra, az egyetemi oktatók fejlődését, az oktatás szellemi frissességét biztosító kutatási, innovációs tevékenységnek, az egyetemi polgárok – a dolgozók és hallgatók - hazai és nemzetközi műhelyekben történő szakmai továbbképzésének. A digitális transzformáció, a mesterséges intelligencia robbanásszerű elterjedése átformálja hétköznapi életünket és alapvető változásokat eredményez a munka világában. Ezért az egyetemi polgárok ezen eszközök közösséget szolgáló, felelős, etikus alkalmazására történő felkészítését az intézmény alapvető feladatának tekinti. "
A rektor az ünnepségen bejelentette, hogy "az Intézmény Tudományos Tanácsa a héten ítélte oda 10 kollegánk számára a múlt évben megjelent 521 egyetemi publikációból a 62 rangos hazai és nemzetközi folyóiratokban publikált kutatási eredményeket bemutató „Év Legnívósabb Publikációját” jutalmazó díjakat. Az ünnepi szenátusi ülés keretében mondunk köszönetet az oktatók hallgatói véleményezése alapján az „Év 10 legjobb oktatója” díjat elnyerő kollegáinknak és a tanulmányaik mellett kimagasló sport eredményeket felmutató 9 hallgatónknak."
"Az Egyetem „emberi léptéke” igen nagy érték. Az itt eltöltött évek megtanították hallgatóinkat a csapatmunka fontosságára, segítséget kérni nem a gyengeség jele. Megtanulták, hogy az embert csak olyan közösségek tarthatják működőképes állapotban, amelyben számíthat társai, családja feltétlen támogatására, akik átsegítik a kritikus pontokon." - fogalmazott a rektor.
 
Az ünnepségen egyetemi kitüntetéseket is átadtak.
A Nyíregyházi Egyetem rektora a Minőségirányítási Bizottság javaslatára a hallgatói elégedettségmérés eredményei alapján, az egyetemen végzett oktatómunka elismeréseként a „Top 10 oktató” kitüntetést adományozta az alábbi oktatóknak: Kosztyuné Dr. Karjnyák Edit, Szatmáry Ágnes, Dr. habil. Antal Tamás, Molnár Anita, Dr. Kiss Zsolt Péter, Tarnóczi József, Barabásné dr. Kárpáti Dóra, Krajnyik Károly, Dr. Moravecz Marianna és Dr. Szabó Béla.
 
Rektori dicséretben részesült több egyetemi hallgató kimagasló sporttevékenységük elismeréseként. Az okleveleket az egyetem rektora és dr. Vajda Ildikó oktatási rektorhelyettes adta át Szikszai Róbert sülylökő, sportszervezés alapszakos hallgató részére, az Atlétikai Világbajnokságon (2023) való részvételéért. Helebrandt Máté olimpiai gyalogló, sportszervezés alapszakos hallgató részére, az Atlétikai Világbajnokságon (2023) való részvételéért. Tóth Balázs, súlylökő, sportszervezés alapszakos hallgató részére, az Egyetemi Világjátékokon (2023) elért 8. helyezéséért, valamint az Atlétikai Világbajnokságon (2023) való részvételéért. Szabó Tibor Benedek, kempo versenyző, sport- és rekreációszervezés   alapszakos hallgató részére, a Kempo Világbajnokságon (2023) elért világbajnoki címéért. Fazekas Marcell, kempo versenyző, testnevelő tanár-történelemtanár és állampolgári ismeretek osztatlan tanár alapszakos hallgató részére, a Kempo Világbajnokságon (2023) elért III. helyezéséért. Karczub Zalán, kyokushin karate versenyző, testnevelő tanár mesterszakos hallgató részére, a Kyokushin Karate Európa-bajnokságon (2023) elért III. helyezéséért. Juhász Gréta, kézilabdázó, edző alapszakos hallgató részére, a Női Kézilabda Világbajnokságon (2023) való részvételéért. Molnár István, karate versenyző, angol nyelv és kultúra tanára-matematika tanár szakos hallgató részére, a felnőtt Karate Világbajnokságon (2023) elért helyezéséért és részvételéért. Tóth Fruzsina, röplabdázó, testnevelő tanár-természetismeret-környezettan tanár szakos hallgató részére a Női Röplabda Európa-bajnokságon (2023) való részvételéért.
 
A Hallgatói Önkormányzati Testület által alapított „Pro Discipulis Acadaemiae” kitüntetést Bulyáki Sándor osztatlan tanár szakos hallgató kapta, melyet Vincze Marcell HÖT elnök adott át.
 
Az oklevélátadó ünnepségen az alsóbb éves hallgatók nevében Szónok Anna ének-zene, népzene- és népikultúra szakos hallgató búcsúzott; a végzős hallgatók nevében Gergely Kitti  testnevelés-természetismeret és környezettan osztatlan tanárszakos hallgató búcsúzott.
 
Ezt követően került sor az oklevélátadás ünnepi ceremóniájára. A jelenlévő 116 végzős, immár frissdiplomás számára az intézmény rektora adta át a diplomákat. 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
További fotók az egyetemről az intézmény facebook oldalán, illetve a honlap képtárában találhatóak: