A matematika ünnepe: Pí-nap és verseny

14 március, 2024
Az MII immár 3. alkalommal rendezte meg március 13-án a Pí-Napot, a matematika ünnepét a Nyíregyházi Egyetem Matematika és Informatika Intézete. Mint ismeretes, 1988 óta tartanak konferenciákat, rendezvényeket szerte a világban, hogy felhívják a figyelmet a matematika fontosságára. Az intézetben oktató tanárok dr. Blahota István főiskolai tanár koordinálásával közösen állították össze azt a 13+1 kérdésből álló tesztet, melyet 60 perc alatt tölthettek ki a középiskolás diákok. Érkeztek tanulók a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból, a Nyíregyházi SZC Széchenyi István Technikum és Kollégiumból, a Nyíregyházi SZC Wesselényi Miklós Technikum és Kollégiumból, valamint a Nyíregyházi SZC Bánki Donát Technikum és Kollégiumból.
 
 
 
Az eredményhirdetés előtt Dr. Vattamány Szabolcs ismertette a példák megoldásait. A tárgynyereményeket a Nyíregyházi Egyetem, a LEGO Education Innovation Studio (LEIS) és a Bolyai János Matematika Társulat ajánlotta fel.
 
 
A matematikaverseny eredményei:
 
1. Gál Levente és Istenes Márkó 24-24 pont (Széchenyi I. T.K)
 
2. Tóth Ferenc 22 pont (Széchenyi I. T.K.)
 
3. Török Márton Levente 21 pont (Kölcsey F. G.)
 
4. Pocsai Tamás Sándor és Svank Odett 19-19 pont (Széchenyi I. T. K.)
 
5. Szabó Máté, Unoka Csaba 17-17 pont (Széchenyi I. T. K.), valamint Varga Máté 17 pont (Bánki D. T. K.).
 
 
Gratulálunk a nyerteseknek és köszönjük a részvételt a diákoknak és tanáraiknak!