Vásárosnaményi középiskolások a Nyíregyházi Egyetemen

17 december, 2024

Közel ötven középiskolás és tanáraik érkeztek a vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumból a Nyíregyházi Egyetemre. A 11. és 12. évfolyamos fiatalok az egyetem képzési kínálatáról hallhattak tájékoztatást, majd interaktív, fizikai kísérleteket bemutató előadáson vettek részt. A programot pizzázással zárta a vásárosnaményi csapat.

vn01

A pontszámítás szabályaira, a felvételi eljárás rendjére voltak elsősorban kíváncsiak a vásárosnaményi középiskola diákjai. A többségében végzős fiatalokat az egyetem képzési kínálatáról Miszkuly Kata, sales munkatárs tájékoztatta. Az előadás mellett kötetlen beszélgetésre is jutott idő, amelyen többek között konkrét jövőbeni elképzeléseiket is megosztották a diákok.

vn02

A tájékoztató nap Dr. Beszeda Imre, főiskolai docens látványos előadásával folytatódott. Az oktató fizikai kísérletekkel tette értehetőbbé a legtöbb fiatal számára száraz tananyagot. Az agytornát követően egy –egy szelet búcsú pizzára is vendégül látta az ötvenfős csoportot az egyetem.

vn03