Tervek, célok, jövőkép –IT Karriernapot szervezett a Nyíregyházi Egyetem Matematika és Informatika Intézete május 21-én. A rendezvényen a hazai és nemzetközi IT-szektor szereplőivel találkozhattak a hallgatók. A Karriernap célja, hogy a fiatalok elsőkézből kapjanak tájékoztatást az informatikai szektor lehetőségeiről, és kapcsolatot építsenek azokkal, akik hamarosan akár munkáltatóikká is válhatnak.
A jövő digitális világa az egyetemi padokban kezdődik – ezt vallja a Nyíregyházi Egyetem Matematika és Informatika Intézete, melynek munkatársai évek óta Karriernapot szerveznek hallgatóiknak. A rendezvényen minden alkalommal a térség legfontosabb IT munkáltatói engednek bepillantást cégük működésébe, innovációikba és karrierlehetőségeikbe. Május 21-én az EPAM Systems, az L-Soft, a LEGO Manufacturing, az Idomsoft és az Abbaco Iskolaszövetkezet képviselői léptek színpadra. A hallgatók közül sokan önéletrajzzal érkeztek a rendezvényre.
Gréta és Milán – két pálya, egy cél
Papp Gréta, elsőéves mérnök-informatikus hallgató az adatbázis-kezelés iránti szenvedélyéről mesélt. „Nagyon örülök, hogy itt a Nyíregyházi Egyetemen van egy ilyen esemény, mert így már most képet kapok arról, hogy hova tudnék szakmai gyakorlatra menni. Gréta külön kiemelte, hogy számára különösen fontos a támogató környezet, mivel enyhe autizmussal él. „Szeretem a légkört családias, kis csoportokban tanulunk, az oktatás gyakorlatorientált. A tanárok kedvesek, figyelmesek, és tényleg azt tanulhatom, amit szeretek.” A Karriernap számára tehát nemcsak információforrás, hanem megerősítés is volt: jó helyen van, jó úton jár.
Dobos Milán, másodéves programtervező informatikus hallgató számára már ismerős volt a rendezvény. „Ez már a második Karriernapom. A programozás az, ami igazán érdekel, és most is figyeltem, hol hangzik el olyan dolog, ami a jövőbeni terveimmel egybecseng. Az egyik cég, ahol el szeretnék helyezkedni, itt volt, és nagyon izgalmas volt hallani, milyen munkakultúrát képviselnek.”
Tudatos karrierépítés és generációs különbségek
Az eseményt Dr. Szabó György rektor nyitotta meg, hangsúlyozva: „Célunk, hogy hallgatóink sikeresen elvégezzék tanulmányaikat, és az itt szerzett diplomával a munkaerőpiacon jól fizető, izgalmas álláshoz jussanak. Az informatikában azonban a tanulás nem ér véget a diplomával – a technológia gyors fejlődése miatt a folyamatos önképzés elengedhetetlen.”
Tanyiné Dr. Kocsis Anikó intézetigazgató beszédében a munkaerőpiacon tapasztalt generációs különbségekre is kitért. A Z generáció – vagyis a mostani hallgatók – már digitális bennszülöttek, hiszen együtt nőttek fel a digitális technológiákkal és az elvárásaik is ennek megfelelően alakulnak. „Erről szóló kutatásokból is látjuk, hogy számotokra a legfontosabb a versenyképes fizetés, majd a munka-magánélet egyensúlya és a jó munkahelyi közösség. Ezek megelőzik még az átlátható karrierutat is. Fontos, hogy ezeket az elvárásokat a munkáltatók is ismerjék, ugyanakkor az is elengedhetetlen, hogy ti is tisztában legyetek a munkaadók követelményeivel, lehetőségeivel”-hangsúlyozta az intézetigazgató.
Egy jó döntéssel közelebb a jövőhöz
Az intézetben több éve hagyomány a Karriernap. A rendezvény azt mutatja, hogy a Nyíregyházi Egyetem nem csupán tudást, hanem lehetőségeket is kínál. Az ilyen alkalmak nemcsak motivációt adnak, hanem irányt is mutatnak – legyen szó hallgatókról, vagy pályaválasztás előtt álló fiatalokról. Utóbbiakat szólítja meg a Matematika és Informatika Intézet soron következő programjával.
Pályaorientációs nap – május 28-án a középiskolások számára
Középiskolás diákok számára szervez pályaorientációs napot az intézet május 28-án, „Hogyan és miért legyek informatikus?” címmel. A rendezvény célja, hogy hiteles képet adjon a szakmáról, bemutatva az egyetemi képzés struktúráját, lehetőségeit, valamint a végzettséggel járó karrierutakat. A fiatalok szakmai előadásokat hallhatnak az egyetem oktatóitól, illetve iparági szakértőktől. A LEGO Education Innovation Studio interaktív bemutatóján keresztül pedig a gyakorlatban is megtapasztalhatják az intézetben zajló képzés sokszínűségét, és ízelítőt kapnak az intézményben zajló robotprogramozási versenyek világából is.