Primary tabs

Mizser Lajos helyesírási verseny a Nyíregyházi Egyetemen

Mizser Lajos helyesírási verseny a Nyíregyházi Egyetemen

Középiskolások mérték össze tudásukat a  Nyíregyházi Egyetem Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetében 2025. december 2-án, a Mizser Lajos helyesírási versenyen. A megmérettetésen 10 megyei középiskolából és gimnáziumból 23 diák vett részt.

A versenyfeladat az előző évekhez hasonlóan idén is két részből állt: a diákok előbb egy tollbamondást írtak, majd egy helyesírási tesztet kellett kitölteniük. A feladatok megoldását követően dr. Antal Balázs tartott előadást „A kortárs magyar próza – Nobel-díjtól Nobel-díjig” címmel. A versenyen kiemelkedő eredménnyel első helyezést ért el Dezső Laura Emma (Kölcsey Ferenc Gimnázium). A második helyen Riczu Zsófia (Zrínyi Ilona Gimnázium), a harmadik helyen pedig Fejes Dániel (Arany János Gimnázium) végzett. A helyezettek elismerő oklevelet és ajándékcsomagot is kaptak.