Búcsú és útravaló - ünnepélyesen köszöntötték a végzős óvodapedagógus és tanító szakos hallgatókat a Nyíregyházi Egyetemen

Hagyományos búcsúünnepségen köszöntötték a végzős óvodapedagógus és tanító szakos hallgatókat 2026. május 19-én a Nyíregyházi Egyetemen. Az esemény idén is a kollégium épületétől induló közös sétával kezdődött.  A hallgatók oktatóikkal és társaikkal együtt vonultak végig a campuson a Nagyelőadóig, az ünnepség helyszínéig.

A rendezvény nyitányaként Aranyosi Ervin Szeretném, ha mosolyognál! című versét Danku Tamara harmadéves óvodapedagógus hallgató adta elő, majd dr. Nagy Balázs, az Óvó-és Tanítóképző Intézet igazgatója köszöntötte a hallgatókat, családtagjaikat és az intézmény vendégeit. Beszédében hangsúlyozta: a pedagógusi hivatás egyszerre jelent felelősséget és lehetőséget arra, hogy a jövő generációinak életét formálják.

„A pedagógus egyszerre dolgozik a mának és a következő évtizedeknek” - fogalmazott az intézetigazgató, aki szerint a gyermekek számára nem a tökéletesség, hanem a hitelesség, a türelem és az empátia a legfontosabb. Kiemelte: a pedagógus nemcsak tudást ad át, hanem példát mutat, értékeket közvetít és közösséget formál.

Dr. Nagy Balázs arról is beszélt, hogy a nevelés személyes kapcsolatban valósul meg, ezért a pedagógus szavai, gesztusai és figyelme hosszú évekre meghatározóvá válhatnak egy gyermek életében. Mint mondta: „Fél állásban lehet tanítani, de fél szívvel nem lehet pedagógusnak lenni.”

A rendezvényen több gyerekműsor is színesítette a programot. Mesét mondott a Túróczy Zoltán Evangélikus Óvoda nagycsoportosa, fellépett az Eszterlánc Északi Óvoda néptáncos csoportja, valamint az „Eötvös Gyöngyszemei” tehetséggondozó csoport kisiskolásai. A műsorban a tanító és óvodapedagógus szakos hallgatók népzenei összeállítással és közös énekléssel is készültek. 

A végzős hallgatók nevében Horváth Evelin búcsúzott, az alsóbb évesek gondolatait Ember András tolmácsolta. Beszédeikben az egyetemi évek közösségi élményeit, a gyakorlatok meghatározó tapasztalatait idézték fel, és a pedagóguspálya iránti elköteleződés fontosságáról is szóltak. „A gyerek olyan, mint egy pillangó a szélben. Mindegyik más, mindegyik gyönyörű, mindegyik különleges” - hangzott el a hallgatói beszédben.

Az ünnepség zárásaként az elsőévesek közös énekléssel búcsúztak a végzősöktől. 

Az Óvó-és Tanítóképző Intézet minden évben arra törekszik, hogy a rendezvény az egyetemi évek méltó lezárása legyen, és egyben útravalóként szolgáljon a pályakezdő pedagógusok számára.

📷: Váczy Norbert

További fotók: https://flic.kr/s/aHBqjCUnAW