A Nyíregyházi Egyetem is bemutatkozott az olimpiai vándorgyűlésen

A Nyíregyházi Egyetem is aktívan részt vett a 83. Magyar Olimpiai Akadémia Vándorgyűlésén, amelynek június 6-án a nyíregyházi Városi Stadion adott otthont. A rangos országos eseményen az intézmény sportképzési és tudományos tevékenységét Dr. Vajda Ildikó oktatási elnökhelyettes, a Testnevelési és Sporttudományi Intézet igazgatója mutatta be az résztvevőknek.

 

A harmadik alkalommal Nyíregyházán megrendezett vándorgyűlésen az olimpiai mozgalom kiemelkedő személyiségei és sportolói találkoztak. A résztvevők között ott volt Martinek János kétszeres olimpiai bajnok öttusázó, Váradi János olimpiai bronzérmes ökölvívó, valamint Kovács Richárd olimpiai ötödik helyezett bokszoló is. A szakmai program részeként Dr. Vajda Ildikó, az egyetem oktatási elnökhelyettese, a Testnevelés és Sporttudományi Intézet igazgatója előadásában bemutatta a Nyíregyházi Egyetemet, az intézmény sportszakember képzésének múltját és jelenét, valamint az intézményben diplomát szerzett olimpikonokat. Mint mondta: a Testnevelés és Sporttudományi Intézet jogelődje, a Testnevelés Tanszék 1967-es fennállása óta 11 hallgató kvalifikáltatta magát nyári, 2 hallgató pedig téli olimpiára. „Hallgatóink neve, az olimpia éve és a versenyszám a Testnevelés és Sporttudományi Intézetben található Olimpiai falakon is olvasható, mely a város és a megye olimpikonjait mutatja be. Olyan nevek szerepelnek rajta, mint Bakosi Béla, Petrika Ibolya, Molnár Tamás, Kürti Éva, Kovács Rita, Rakonczai Beáta, Veress Amarilla, Tarjányi István, Helebrandt Máté, vagy Kovács Richárd. Büszkék vagyunk arra, hogy néhány olimpikonunk edzője a Testnevelés és Sporttudományi Intézet oktatója is volt, Vajda Tamás személyében pedig jelenleg is oktatója”- fogalmazott az elnökhelyettes.

A rendezvény tovább erősítette Nyíregyháza és a Nyíregyházi Egyetem sporthoz, valamint az olimpiai mozgalomhoz fűződő kapcsolatait.