NYE hírek

29 április, 2024

A Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium által 14. alkalommal, Nyíregyházán 18. alkalommal meghirdetett Országos Francia Nyelvi Tanulmányi Versenyre a 2023/2024-es tanévben 877 tanuló nevezett.

Ebben a tanévben a tehetséggondozó tanulmányi verseny két írásbeli fordulóból állt és 6 kategóriában mérték össze tudásukat a résztvevők.

26 április, 2024

Az iskola világának természetes és szerves részét alkotják a diákok, diákközösségek részvételével különböző céllal szervezett és lebonyolított nemzetközi utaztatások – utazások. Ennek egyik sajátos formáját jelentik a „Határtalanul!” – programsorozat keretében a Kárpát-medence Magyarországgal határos környező országaiba – az egykori „Történelmi Magyarország” szép tájaira, városaiba és településeire – irányuló iskolai, illetve diákutazások, amelyek célja a „magyar – magyar” kapcsolatok építésén keresztül a diákok, a fiatalok, a felnövekvő korosztály külhoni magyarsággal kapcsolatos ismereteinek a bővítése, a nemzeti identitás érzésének és szellemiségnek erősítése, ápolása.

26 április, 2024

A szlovéniai Primoska Egyetem Vizuális Művészeti és Design programjának Electron nevű központja adott otthont Nyíregyházi Egyetem Vizuális Kulturális Intézet hallgatóinak alkotásaiból rendezett művészeti kiállításnak. A megnyitón jelen volt a Szlovéniai Magyar Nagykövetség tiszteletbeli konzulja, Földvári-Oláh Andrea is. A megnytó ünnepségen beszédet mondott Prof. Dr. Klavdija Kutnar Rektor, dr. Mara Cotič a Primorska Egyetem dékánja,  Földvári-Oláh Andrea a Magyar Köztársaság Konzulja, Prof. Jiri Kocica szobrászművész, és Dr.

25 április, 2024

X. MINDANNYIAN MÁSOK VAGYUNK! – TEHETSÉGNAP és konferenciát szervezett 2024. április 23-án, a Vikár Sándor Zeneiskola. Az érzékenyítő és integrációt segítő program a többszörösen különleges tehetségek számára biztosított bemutatkozási lehetőséget. A művészetpedagógia eszközrendszerével közösségépítő és alkotótevékenységgel tették élménydússá a szervezők a résztvevők számára a napi eseményeket. A programsorozaton Dobróné dr. Tóth Márta és Nyilas Orsolya képviselte a Nyíregyházi Egyetemet.

25 április, 2024

Adománygyűjtést szervez a Mófalva - Civil Állatmentés részére. Amire szükségünk van, elolvashatjátok az alábbi plakát alapján... Az adományokat a B épületben kihelyezett plakát alá várjuk (a ruhatár közelében), 2024. április 23-29. között.

 

 

 

allatbarat

25 április, 2024

Dobróné Dr. Tóth Márta mikrobiológus, a Zé szakos tanárok néhány gyakorlatát mutatta meg a Környezettudományi Intézetben a Túróczy Zoltán Evangélikus Iskolások számára!

 

 

 

 

 

science

24 április, 2024

A 28 gyakorlóiskolát magába foglaló tradicionális Gyakorlóiskolák Iskolaszövetsége (GYISZ) évente más – más helyszínen rendszeresen, egy–egy kiemelt, az oktatással (köznevelés és felsőoktatás), a pedagógiával és az oktatásmódszertannal foglalkozó témát fókuszba állítva életre hívja az a gyakorlóiskola vezetőtanítók- és tanárok országos módszertani konferenciáját.

24 április, 2024

Hadmérnöki képzést szeretne indítani a Nyíregyházi Egyetem, ezért az intézmény tárgyalásokat folytat a honvédséggel. Csütörtök délután Szalay-Bobrovniczky Kristóf, honvédelmi miniszter is ellátogatott a Tavaszi zsibongás kulturális toborzó rendezvényre, ahol a vezérkari főnökkel együtt megismerhették a Nyíregyházi Egyetem álláspontját a képzés kapcsán - számolt be az eseményről a nyiregyhaza.hu. A kulturális programot megelőzően a honvédelmi miniszter és a vezérkari főnök a Nyíregyházi Egyetem vezetésével is találkozott.

22 április, 2024

A Nyíregyházi Egyetem hallgatói 2024. április 07-10-ig a győri Széchenyi István Egyetem által szervezett XVI. Gépészeti Szakterületek Nemzetközi Hallgatói Konferenciáján vettek részt.

21 április, 2024

A Nyíregyházi Egyetem Nyelv- és Irodalomtudományi, valamint Óvó- és Tanítóképző Intézetének közös szervezésében 2024. április 16-án megrendezte a Kazinczy Ferencről elnevezett Szép magyar beszéd verseny egyetemi fordulóját - tájékoztatott az intézmény.