Jelentkezz mentornak! Vár a TM programja!

24 január, 2022
tm
SZEREZZ ÖSZTÖNDÍJAT SEGÍTSÉGNYÚJTÁSSAL A TANÍTSUNK MAGYARORSZÁGÉRT PROGRAMBAN! A Nyíregyházi Egyetem ismét hallgatók jelentkezését várja az országos program egyetemi mentorcsapatába! A Nyíregyházi Egyetem 2019-ben kapcsolódott be a Tanítsunk Magyarországért programba, melynek célja a kistelepüléseken élő 7-8. osztályos tanulók támogatása, hogy ők is ugyanolyan eséllyel tanulhassanak tovább vagy találhassák meg helyüket a munka világában, hogy ugyanolyan sikeresek lehessenek, mint városi, nagyvárosi társaik. Ezeknek a gyerekeknek szükségük van arra, hogy valaki megmutassa nekik azt, hogy a környezetük által körülhatárolt, jelenleg elképzelt burkon kívül is van élet és vannak lehetőségeik, vagyis a képességeik alapján tanulással sokra vihetik. A kölcsönös tanulásról, egymás támogatásáról, a magyar közösségek megerősítéséről szól a Tanítsunk Magyarországért program
 
A programban egyetemistaként két egymásra épülő kurzus keretein belül segíthetitek a kisdiákokat tanulmányaikban és mutathatjátok meg nekik a lakóhelyükön túli izgalmakat és lehetőségeket: állatkertet, múzeumokat, iskolákat és vállalkozásokat – hogy lássák, hányféle foglalkozásból, hányféle jövőből választhatnak.
 
A Nyíregyházi Egyetem TM mentorprogramjáról készült kisfilmet itt tekinthetik meg az érdeklődők:
 
A jelentkezés feltételei és további információk az alábbi PDF dokumentumban olvashatóak:
TM TÁJÉKOZTATÓ (letöltés, pdf)
 
 
 
További információkat találsz a programról: tanítsunk.hu (https://tmo.gov.hu/), illetve https://www.facebook.com/tmo.gov.hu/ 
A program az Innovációs és Technológiai Minisztérium, az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság együttműködésével valósul meg. 
Keresd és vedd fel a TM1-es kurzust a Neptunban CB33_41, és CB33_41L kurzuskóddal, hogy TE is részese legyél a csapatunknak!! 
Nézd meg az alábbi TM bemutatkozó videónkat is! https://www.youtube.com/watch?v=hIZVvCtj2rc